Biztonságosnak minősítette az Európai Gyógyszerügynökség az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem közösen kifejlesztett koronavírus-elleni vakcináját, de további vizsgálatokat tart szükségesnek - közölte az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő ügynökség csütörtökön.

Emer Cooke, az amszterdami székhelyű EMA ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatóján azt mondta: az AstraZeneca vakcinájának pénteken kezdett vizsgálatának eredménye azt mutatja, hogy egyelőre nincs bizonyított kapcsolat a vérrögképződés megnövekedett kockázata és az oltóanyag között.

Azt közölte, hogy az ügynökség nem zárhatja ki véglegesen a vérrögképződéses rendellenességekkel való ritka összefüggést, további vizsgálatokat tart szükségesnek. Kijelentette ugyanakkor: az oltóanyag biztonságos és hatásos, előnyei továbbra is felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait.

Az EMA azért végzett rendkívüli vizsgálatot, mert a múlt héten és azóta több ország bejelentette: elővigyázatosságból ideiglenesen felfüggesztik az AstraZeneca oltóanyagának használatát, miután több olyan esetet is jelentettek, amikor vérrög képződött a beoltottak szervezetében.

Címkék: Európai Gyógyszerügynökség, astrazeneca, oltás, egészségügyi anyagok