A kormányfő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának nyilatkozott. Elmondta: mára virradóra 4668 új fertőzöttet regisztráltak és 123 beteg halt meg. 451 ember van lélegeztetőgépen, és 5027 kórházban. A helyzet drámaian romlik - tette hozzá.

Orbán Viktor azt is ismertette: időszerűen 15.831 szabad ágy és 2296 lélegeztetőgéppel felszerelt szabad ágy van az országban.

A miniszterelnök szerint jól halad az oltási program hazánkban. Eddig 2,5 millió ember regisztrált és húsvétra az összes regisztrált meg fogja kapni legalább az első adag vakcinát. Orbán Viktor hozzátette: ugyan lehet már gondolkozni a nyitásról, ám közben átmenetileg a járvány felfutó szakaszába is beléptünk. Fegyelmezetten kell tartani a korlátozásokat, sőt vannak olyan javaslatok is, amelyek további szigorításokról szólnak.

A kormányfő beszélt a gazdasági újraindítási programról is. Azt mondta: a harmadik hullám rengeteg ember munkáját veszélyezteti, azonban megvannak a kormány eszközei arra, hogy akiknek támogatást adtak, azokat előre ki is tudják fizetni. Ezek a támogatásokat az újranyitást követő egy hónapban még biztosan élni fognak.

Címkék: enyhítés, konzultáció, korlátozás, vakcina, gyógyul, beteg, oltóanyag, fertőzött, oltás, járvány, koronavírus, egészségügyi anyagok