A Somogy Megyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 44 éves férfival és három társával szemben, akik a mezőgazdasági termékek importja után járó közterhekkel csaltak úgy, hogy közel 1 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

A vádlott cége mezőgazdasági termékek - elsősorban műtrágya - nagykereskedelmével foglalkozott. A vádlott 2017-ben - azért, hogy a többi piaci szereplőnél kedvezőbb áron tudja árusítani termékeit, és ezáltal versenyelőnyhöz jusson - elhatározta, hogy a külföldi partnercégek és saját Kft.-je közötti értékesítési láncolatba a többi vádlott által működtetett, érdemi gazdasági tevékenységet nem folytató cégeket szervez be.

Ennek az volt a célja, hogy az ÁFA fizetési kötelezettség ezen cégeknél, és ne a vádlott Kft.-jénél jelentkezzen, holott a termékek tényleges importőre utóbbi volt. Ezzel a módszerrel a vádlott cége a köztes vállalkozások által kiállított fiktív számlák ÁFA tartalmát jogosulatlanul levonásba tudta helyezni a bevallásaiban, amivel realizálta az adóelkerülés hasznát.

A céghálóban működő vállalkozások tevékenységét a vádlott hangolta össze, melynek keretében a külföldi partnerek többségével közvetlenül ő tartotta a kapcsolatot, míg vádlott társaival folyamatosan egyeztetett arról, hogy az aktuális árut mely közbeiktatott cég és milyen áron szerezze be, majd számlázza tovább a vádlott haszonhúzó Kft.-je felé. A bűncselekmények elkövetéséhez felhasznált cégeknek egyébként a vádlott Kft.-jén kívül más magyarországi partnere nem is volt annak ellenére, hogy az évek során „papíron” több ezer tonna műtrágyát importáltak.

A vádlott és társai az általuk működtetett számlázási láncolattal 2019 évig Áfa adónemben összesen 903 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

A Somogy Megyei Főügyészség a nyomozás során több esetben élt a nemzetközi igazságügyi együttműködés adta lehetőségekkel, így az európai uniós tagállamokba - Lengyelországba, Szlovákiába és Horvátországba -  küldött európai nyomozási határozatokkal sikerült a gazdasági eseményekkel kapcsolatos okiratokat lefoglalni, illetőleg a külföldi partnercégek munkatársait kihallgatni, míg a Szerbiát eljárási jogsegély keretében az egyik köztes vállalkozás vezetőjének felkutatása érdekében kereste meg az ügyészség.

Az ügyészség a bűncselekményben vezető szerepet játszó kaposvári férfira 9 év, míg budapesti társaira 8 év és 6 év 6 hónap közötti tartamú börtönben végrehajtandó szabadságvesztés, közügyektől eltiltás, és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott vádiratában arra az estre, ha a vádlottak a bűncselekmények elkövetését beismerik. 

Az ügyészség emellett a bűncselekmény elkövetéséhez felhasznált céggel szemben 450 millió forint összegű pénzbírság kiszabására is indítványt tett.

Címkék: nagykereskedelem, műtrágya, milliárd, számla, csal, adó, egészségügyi anyagok