Az Ökumenikus Segélyszervezet tevékenységének kiemelten fontos célkitűzése a kapcsolati erőszak elleni küzdelem, a bántalmazás érintettjeinek segítése. A november 25-ei világnapot megelőző hetekben tematikus Facebook és Instagram oldalakat indítottak az érintettek támogatására, melyek bevezető kampányában egy kisfilmmel hívták föl a figyelmet: a kapcsolati erőszak egyetlen formája sem elfogadható!

A közösségi oldalakat bevezető szemléletformáló kampányt hazai hírességek bevonásával indította el az Ökumenikus Segélyszervezet, mely az „A szeretet nem árt!” mottó üzenetet bontja ki úgy, hogy rámutat a kapcsolati erőszak mindennapokban jelenlévő formáira: a szeretet nem emel rád kezet, a szeretet nem mondja meg kivel beszélgethetsz, a szeretet nem ellenőrizgeti a telefonodat, a szeretet nem... A figyelemfelhívó kampányhoz ismert emberek, köztük BeniiPowa, Iszak Eszter, Katus Attila, Kárpáti Rebeka (az alábbi képen), Lékai-Kiss Ramóna, Mádai Vivien, Nagy Ervin, Szabados Ágnes, Vastag Csaba és Wolf Kati csatlakoztak. A kampány, illetve a közösségi oldalak november 10-ei indulása óta több mint hatszázezer internetezőhöz jutott el a sztárok és az Ökumenikus Segélyszervezet által megosztott posztok segítségével az üzenet.

Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója a világnap kapcsán az összefogás fontosságát hangsúlyozta: "Célunk, hogy a közösség erejével minél többekhez eljusson két üzenetünk: hogy egy kapcsolatban az erőszak semmilyen formája nem elfogadható, és hogy van hová fordulni segítségért. Köszönjük mindenkinek, aki csatlakozik a célkitűzéseinkhez!”

Az Ökumenikus Segélyszervzet tevékenységének kiemelten fontos célkitűzése a kapcsolati erőszak elleni küzdelem, a bántalmazás érintettjeinek segítése. Több mint 10 év tapasztalattal rendelkezik az áldozatok ellátása és rehabilitációja terén. Az elmúlt években véghezvitt komoly fejlesztéseknek köszönhetően mára az egyik legnagyobb olyan hazai szervezetté vált, amely prevenciótól az azonnali kríziskezelésen (titkos menedékház, krízisközpont) keresztül egészen a reintegrációs szolgáltatásokon át nyújt ellátásokat és működtet programokat az ország több pontján. A Segélyszervezet 2017-től nyújt online anonim tanácsadó szolgáltatást tematikus weboldalán keresztül, 2018-tól pedig Budapesten, Miskolcon, Szolnokon és Orosházán nyílt krízisambulanciáin már személyesen is bárki tud tanácsot kérni jogász, pszichológus és szociális szakembereitől. Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai tartanak tanácsadást Szegeden és Békéscsabán is, más szervezetek működtetésében pedig további 3 helyszínen (Devecseren, Mosonmagyaróváron, Kaposváron), azaz összesen kilenc helyszínen érhető el krízisambulancia. A krízisambulanciák működését évek óta támogatja az AVON, mint az Ökumenikus Segélyszervezet partnere a kapcsolati erőszak elleni küzdelemben.

2019-ben több mint 150 fő fordult csak az Ökumenikus Segélyszervezet krízisambulanciáihoz, az áldozatoknak nyújtott egyéb támogató szolgáltatásaival együtt pedig 663 érintettnek (353 felnőtt, 310 gyerek) nyújtottak segítséget munkatársai. A szervezet által működtetett 4 krízisambulancián pedig összesen 1811 szociális, 1311 pszichológiai, 503 jogi tanácsadást nyújtottak a kapcsolati erőszak áldozatai, érintettjei és hozzátartozóik számára.

Az Ökumenikus Segélyszervezet szemléletformáló kampányainak alapüzenete: A szeretet nem árt! - Ne tartsd magadban, ha bántanak! Nyiss felénk, hogy segíthessünk! A programról bővebben itt lehet olvasni.

Log into Facebook

null

 

Címkék: szeretet, kapcsolati erőszak, Ökumenikus Segélyszervezet, kampány, egészségügyi anyagok