Az elismerést Dr. Moizs Mariann főigazgató adta át - tudósít a kaposvári kórház honlapja.

Matoltsy Sándor Gedeon,  - az idén 100 esztendeje született - kaposvári Humboldt-díjas bőrgyógyász kutató professzor 2007-ben hozta létre a „Friends of Csertán Márton Foundation” nevű alapítványt, melynek egyik fontos célkitűzése a tudományos tevékenység támogatása. A 2014-ben elhunyt professzor emlékét azóta is méltó módon őrzi alapítványa.

A Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház vezetőségének egyetértésével az alapítvány kezelője 2018-ban Matoltsy díjat alapított, melynek célja, hogy évente egy alkalommal a kórház egy olyan orvosát részesítse elismerésben, aki hivatásának kiemelkedő képviselője, gyógyító-oktató-tudományos munkássága példaértékű.

A Matoltsy díjat 2020-ban az intézmény Tudományos és Oktatási Bizottságának javaslata alapján, Dr. Moizs Mariann főigazgató döntése szerint Prof. Dr. Szabó István, az Ortopédiai Osztály osztályvezető főorvosa kapta.

A professzor magas szintű elméleti tudásanyag és gyakorlati ismeret birtokosa. Napi gyógyító munkáját a legkorszerűbb eszközökkel, óriási munkabírással, lelkiismeretesen végzi. Megnyerő személyisége rengeteg erőt nyújt a rábízott betegek gyógyulásához. A kórház munkatársai mindenkor számíthatnak önzetlenségére szakmai és emberi kapcsolatokban egyaránt.

Szakmai tevékenysége során számos munkatársát készítette fel a hivatásra, munkastílusa és problémamegoldó képessége követendő a fiatal orvosok és munkatársai számára.

Oktatói tevékenysége kiterjed a felsőoktatás több szakterületére, medikusok, rezidensek, gyógytornászok, reumatológusok elméleti és gyakorlati oktatására, vizsgáztatására, magyar és idegen nyelven egyaránt.
PhD védéseken, továbbá nemzetközi és hazai szaklapokban rendszeresen teljesít bírálói feladatokat. Szerkesztő bizottsági tagja az Orthopaedic Journal of Sports Medicine, valamint az International Journal of Shoulder Surgery című neves nemzetközi szakfolyóiratoknak.

Számos hazai és nemzetközi tudományos társaság tagja és vezetőségi tagja. Tudományos tevékenységét a felsőoktatásban is használt szerkesztett szakkönyvei és könyvfejezetei, nagyszámú magyar és idegen nyelven megjelent tudományos közleménye, hazai és nemzetközi konferenciákon, szakmai tudományos üléseken, továbbá helyben szervezett továbbképzéseken, tanfolyamokon és háziorvosi konferenciákon elhangzott értékes, színvonalas előadásai jellemzik.

OLTASSA BE MAGÁT ÖN IS!

Címkék: ortopéd, Matoltsy-díj, Prof. Dr. Szabó István, egészségügyi anyagok, kórház, Kaposvár