Hétfőtől a nyilvános, zenés-táncos rendezvényeken, a vendéglátó egységekben is kötelező lesz a védőmaszk használata akkor, amikor a vendégek éppen nem fogyasztanak semmit.

Változás lesz az is, hogy például a boltokat ezentúl a rendőrség is ellenőrizheti, nemcsak a kereskedelmi hatóság, sőt a rendőrség szankcionálhatja is azokat az üzleteket, ahol nem tartják be a védelmi intézkedéseket

A figyelmeztetéstől az egymillió forintos bírságig terjedhet a büntetés, de akár be is zárhatják az üzletet.

Eddig a járványügyi szabályok megsértése miatt kiszabott szankciók 43 százaléka figyelmeztetés volt. Ez azt jelenti, hogy a rendőrök inkább figyelmeztettek. Ezután viszont várhatóan szigorúbban lépnek majd fel a hatóságok.

A hatályos jogszabályok szerint jelenleg kötelező a maszk viselése tömegközlekedési eszközön kereskedelmi üzletekben, mozikban, színházakban, könyvtárakban, egészségügyi és szociális intézményekben, a gyűléseken és a sportrendezvényeken, valamint az ügyfélszolgálati irodákban is.

Címkék: szájmaszk, szigorítás, koronavírus, egészségügyi anyagok