Szita Károly szokásos heti rádióinterjújában arról is beszélt, hogy bár a pandémia miatt 1,2 milliárd forinttól esik el a somogyi megyeszékhely költségvetése, a büdzsé így is erős és stabil. Kaposvár továbbra sem szorul hitelfelvételre és a város beruházásai sem állnak le.

Jut pénz a közösségi védekezésre, a maszkokra és az intézmények rendszeres fertőtlenítésre.

A megbetegedések a térségben még mindig alacsony szinten vannak az országos átlaghoz képest. Ez a kaposvári emberek fegyelmezettségének is köszönhető. Erre az előttünk álló időszakban is szükség van - hangsúlyozta Szita Károly, Kaposvár polgármestere: "Úgy tudunk csak most is sikeresek lenni, ha összefogunk és figyelünk egymásra és ezzel együtt, figyelünk magunkra is. Négy nagyon fontos szempont van most. Egy: a kaposváriak egészségének a védelme, ez felülír mindent. A másik, hogy a pandémia alatt is üzemeltetnünk kell ezt a várost. A harmadik: működtetni kell az intézményeinket is, Nem zárhatnak be a bölcsődék, nem zárhatnak be az óvodák, annak érdekében, hogy mindazok, akik dolgozni mennek, biztonságban tudhassák gyermeküket. A negyedik pedig a gazdaság újraindítása."

OLTASSA BE MAGÁT ÖN IS!

Címkék: biztonság, maszk, költségvetés, szülő, közösség, város, munka, koronavírus, egészségügyi anyagok, gazdaság, Kaposvár