Jó lenne, ha az iskolákban az osztálytermen kívül a kisebbek is hordanának maszkot, illetve a csúsztatott szünet és étkeztetés is enyhítené a tömeges fertőzések kockázatát - mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, az ATV-n.

Szavai szerint most nem állhat úgy le az élet, ahogy tavasszal: a gyerekek iskolába, a nagyobbak egyetemre, a felnőttek meg dolgozni kell menjenek, az intézkedéseknek ehhez kell igazodniuk.

A szülők felelőssége is fontos, hogyan tanítják a higiéniai szokásokra a gyerekeket. Az iskolákban nagyon fontos a fertőtlenítők kihelyezése, és az is segíthetne, ha a tanárokat gyakran tesztelnék: ők lehetnek a vírus lehetséges indikátorai az iskolákban.

A szuperfertőzöttek - akik sokaknak is adhatják tovább a fertőzést - általában kifejezetten betegek, a gyerekeknél és az időseknél azonban gyakran nem típusosak a tünetek. Ez azt jelenti, hogy nem feltétlenül a felső légúti problémák jelentkeznek: észlelhetünk akár bélrendszeri tüneteket vagy az időseknél zavartság is utalhat a koronavírusra.

Hamarabb lesz a második koronavírus-hullám, mint az influenza - mondta Merkely Béla a csatornán. Véleménye szerint a második hullám küszöbén vagyunk. Ennek ellenére optimista, főleg azért, mert itthon nagy (87 százalékos) a maszk elfogadottsága.

Címkék: második hullám, merkely béla, koronavírus, egészségügyi anyagok