A Nemzeti Népegészségügyi Stratégia országszerte ingyenes szűrésekkel segíti az egészségtudatosság erősítését, a prevenciót és a megelőzés népszerűsítését. A program első somogyi állomása Táskán volt.

Ott, a megyei kormánymegbízott elmondta: a program a kis lélekszámú és a szűrővizsgálatokhoz a közlekedési adottságok miatt nehezen hozzáférhető településeken teszi könnyen és gyorsan elérhetővé a szűrővizsgálatokat.

A településeken az általános szűrőbusz szolgáltatásain túl (nőgyógyászati szűrés, szájüregi szűrés, testösszetétel analizálás) további két jármű áll rendelkezésre kardiológiai vizsgálatokra, ahol vérnyomásmérés, a vércukor- és koleszterinszint meghatározása történik.

A Somogy megyei lakosság egészségi állapotával kapcsolatban elhangzott: a halált okozó megbetegedések közül a szív- és érrendszeri megbetegedések állnak az első, míg a daganatos megbetegedések a második helyen. Pedig a halálozási arány nagymértékben csökkenthető lenne a betegségek időben történő diagnosztizálásával.

Az egészségügyi szűrővizsgálatokon túl lehetőség nyílik a kitelepült Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálat „kormányablakbusz” nyújtotta ügyintézések kihasználására is, ahol lehetőség nyílik ügyfélkapu létrehozására, valamint a személyazonosító igazolvánnyal, lakcímkártyával, útlevéllel, illetve - a pálmajori helyszín kivételével - vezetői engedéllyel és gépjárművel kapcsolatos ügyintézésre egyaránt.

Július 28-án Pálmajor a helyszín, Július 29-én pedig Pusztakovácsi, a Művelődési Ház udvara.

Címkék: szűrőbusz, szűrővizsgálat, kormányablak, egészségügyi anyagok