A kormány eddig 590 milliárd forintot fordított a járványügyi védekezésre, ami szükséges és arányos volt, hiszen Magyarország eredményesebben védekezett, mint Nyugat-Európa bármelyik állama - közölte a mai kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely azt is elmondta, a kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a járványügyi készültség fenntartásról és a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot. Ez azt jelenti, hogy június 16-át követően egy-két napon belül megszűnhet a különleges jogrend és ezt követően kinyithatnak a színházak, a múzeumok és a mozik is.

Az idősotthonok, szociális ellátóhelyek, kórházak látogatási tilalma a veszélyhelyzet végéig úgyszintén biztosan fennmarad, utána az országos tisztifőorvos hozhat majd döntést az ügyben.

Címkék: kormányinfó, mozi, koronavírus, egészségügyi anyagok