A koronavírus-járvány lassítása, a magyar emberek egészsége, a szociális ellátásban résztvevők és a családok védelme érdekében több, újabb a veszélyhelyzethez kapcsolódó rendkívüli intézkedést rendelt el a Kormány az Országgyűléstől kapott felhatalmazás alapján. 

Újabb intézkedések segítik a családok szociális biztonságát azáltal, hogy a szociális, gyermekvédelmi és egyéb ellátások folyósításában most nem szükséges a személyes ügyintézés, akkor sem, ha éppen esedékes lenne az ellátás további folyósításához szükséges felülvizsgálat.

A már megállapított havi rendszerességű pénzbeli szociális ellátások többségénél a jogszabályban előírt időszakos felülvizsgálatokat elhalasztják, az elmaradt felülvizsgálatokat a veszélyhelyzet lejártát követő második hónapig kell pótolni.

A veszélyhelyzet alatt lejáró rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság, és ahhoz kapcsolódva a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapítása szintén meghosszabbodik a veszélyhelyzetet követő második hónap végéig.

Az új ápolási díj és a gyermekek otthongondozási díja (gyod) igénylések esetén a szakértői vizsgálat helyszíni vizsgálat mellőzésével, papíralapon is elvégezhető.

A megváltozott munkaképességű személyek veszélyhelyzet időtartama alatt megszűnő rehabilitációs ellátásait is automatikusan meghosszabbítják a veszélyhelyzet időtartamát követő második hónap végéig. A veszélyhelyzet ideje alatt lejáró közgyógyellátások jogosultsági időtartama a veszélyhelyzet lejáratát követő 90 napig meghosszabbodik.

A súlyosan mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei, azaz az autóvásárlási, vagy átalakítási támogatások a veszélyhelyzet elmúltával is felhasználhatóak lesznek, ez azt jelenti, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt lejáró határozatok és utalványok a veszélyhelyzet után még 30 napig érvényesek maradnak.

Ugyancsak felfüggeszthető a nyugdíj- vagy más társadalombiztosítási, illetve családtámogatási eljárás, ha a jogosult a járvány miatt nincs abban a helyzetben, hogy kötelezettségeinek eleget tegyen. A nagycsaládosok gépkocsi vásárlásának határideje a veszélyhelyzet megszűnését követő hatvanadik napig meghosszabbodik. A gyámhatósági eljárásban sincs szükség személyes megjelenésre. A gyámhatósági eljárásoknál a személyes megjelenés helyett az ügyfelektől írásbeli nyilatkozatot kell kérni, a rendelet előírja a tárgyalások mellőzését. A gyámügyek közül a gyermekek és az örökbefogadásban érintettek védelme érdekében továbbra is döntéseket hoznak soron kívüli ügyekben.

A veszélyhelyzet miatt a munkavégzés alól felmentett bölcsődei, valamint közművelődési intézményekben dolgozók átmenetileg átkerülhetnek munkavégzésre szociális szolgáltatóhoz, szociális intézményhez, gyermekek átmeneti gondozását nyújtó intézményhez vagy gyermekvédelmi intézményhez.

A veszélyhelyzet idejére változnak egyes szociális szolgáltatások a fertőzés kockázatának csökkentése és az ellátottak védelme érdekében. Például a nappali ellátást nyújtó intézmények – ide nem érve a nappali melegedőt – épületében nyújtott szolgáltatások szünetelnek, az ellátottak lakókörnyezetében nyújthatják a szükséges ellátást. Szociális étkeztetés esetében a napi egyszeri meleg étel csak kiszállítással biztosítható. Az átmeneti elhelyezést nyújtó szociális intézmény ellátottja jogviszonya meghosszabbítható, ha az a veszélyhelyzet időtartama alatt járna le.

A kormányrendelet mellett az Országos Tisztifőorvos rendelkezéseivel összhangban az EMMI az első pillanattól kezdve minden támogatást és szakmai segítséget megadott és folyamatosan megad ezután is az önkormányzati, civil, egyházi és magán fenntartású szociális intézményeknek és munkatársaiknak. Egyúttal felhívjuk a figyelmet a fenntartók kiemelt felelősségére a járványügyi intézkedések végrehajtására különösen az idősek otthonaiban. A járvány miatti veszélyhelyzetben a szociális területen dolgozók munkáját és az ellátottak életét biztonságosabbá tevő protokollok elérhetőek a Szociális Ágazati Portálon.

Számítunk az idősek otthonaiban dolgozókra, akikre most szintén nagyobb teher hárul a járvány megfékezése és az idősek ellátása miatt, az ő munkaidejük is megnövelhető 24 órás műszak rendelhető el náluk, ami után 48 órás pihenőidőre jogosultak.

Közben pedig az állami tulajdonú Kézmű Nonprofit Kft. a koronavírus elleni védekezés érdekében folyamatosan gyártja és szállítja az egészségügyi maszkokat, amelyeket elsőként az ápoló-, gondozóotthonokban élő idősek és az ott dolgozók kapják.

OLTASSA BE MAGÁT ÖN IS!

Címkék: intézkedések, veszélyhelyzet, kormány, egészségügyi anyagok