Kaposvár polgármestere keddi Facebookos tájékoztatóján ismertette az eddig meghozott döntéseket: a kaposvári idősek bevásárlását és gyógyszerbeszerzését megszervezte a város, ebben több mint száz önkéntes segít. Biztosítva vannak a megyeszékhely közszolgáltatásai is (szemétszállítás, távhő, víz- és csatorna).

Security Check Required

null

A koronavírus-járvány miatt elrendelt vészhelyzet kapcsán újabb döntéseket is hozott a város.

Ezek az alábbiak:

Eszközvásárlás - kaposváriak védelme

- Kaposvár eddig 6 millió forintot költött a védekezéshez megfelelő maszkok, kesztyűk, védőszemüvegek és fertőtlenítő szerek beszerzésére.

- Szerdán a város újabb 14 ezer darab sebészeti és 4 ezer darab speciális maszkot rendelt, amelyet az egészségügyben dolgozók kapnak.

- Kaposvár felkérte a város varrodáit, hogy készítsenek olyan - a szakemberek által is jóváhagyott - maszkokat, amelyeket többször is lehet használni. Ezeket a mosható, fertőtleníthető maszkokat a városlakók között osztják majd szét.

- Első körben az önkéntesek és az egészségügyi dolgozók (alapellátásban dolgozók is) kapják meg a maszkokat, illetve azok, akik munkába járnak. A cél ugyanakkor az, hogy minden kaposvárinak legyen ilyen védőfelszerlése.

Gazdaságvédelmi akcióterv

- A város csökkenti a bérleti díjakat a nem lakáscélú helyiségek esetében. A vendéglátóhelyek esetében 70, az egyéb üzletek, kereskedelmi egységek esetében - amelyeknek délután 3 órakor be kell zárniuk - 50 százalékkal. (Ez az intézkedés a számítások szerint havi 8 millió forint megtakarítást jelent az érintettek számára.)

- A helyi adók befizetése esetén a kaposvári vállalkozásoknak lehetőségük lesz a pótlékmentes átütemezésre, halasztásra és részletfizetésre. Ez az intézkedés a számítások szerint ez 25 cég esetében 300 millió forint átmeneti megtakarítást jelent az érintettek számára. Ezt a munkahelyek védelmére is fordíthatják.

- Felfüggesztik a végrehajtásokat a tartozókkal szemben.

- Részletfizetést ad a város a kommunális adó befizetésére.

Ezek a kedvezmények a veszélyhelyzet kihirdetésétől annak végéig élnek.

Ingyenes parkolás a védekezésben résztvevőknek

- Szerdától ingyenes a parkolás a városban az önkéntes segítők (ezt ők igazolni is tudják) és az alapellátásban dolgozók számára.

- A kórházi dolgozók előtt ideiglenes megnyitják a Vaszary park (déli tömb - okos-ökopark) melletti parkolót. Ott igazolványuk bemutatásával térítésmentesen parkolhatnak járművükkel reggel 6 és este 10 óra között.

OLTASSA BE MAGÁT ÖN IS!

Címkék: intézkedések, szita károly, koronavírus, egészségügyi anyagok, kaposvár