Friss érvényesítés nélkül is elfogadják a helyi és helyközi közlekedési szolgáltatók az utazási kedvezményre jogosító, lejáró hivatalos okmányokat a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetését követő 15. napig - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.

A közlemény szerint a ITM kérése kiterjed minden közszolgáltatási utazási kedvezményre jogosító, lejáró igazolvány, igazolás, utalvány elfogadására, így a 65 év alattiaknak kiállított "Ellátottak utazási utalványa" és az alkalmazásban állók "Utazási utalványa" a lejáratot követően, március 31. után is felhasználható utazási kedvezmény igénybevételére az egyéb feltételek figyelembe vételével.

Mivel a felsősoktatásban intézménylátogatási tilalom van, a köznevelésben pedig az oktatás tantermen kívüli, digitális munkarendben történik, a felsőoktatásban tanulók március 31. után is kedvezményesen utazhatnak a 2019/2020-as tanév első féléves matricájával érvényesített diákigazolványukkal, akik pedig még nem kaptak diákigazolványt, azok az elektronikusan küldött igazolást kinyomtatva élhetnek a kedvezményekkel - írták.

A minisztérium hangsúlyozta, hogy a járvány terjedése akkor lassítható le, ha aki teheti, otthon marad, ezért az intézkedés nem a veszélyhelyzet idejére eső utazások megkönnyítését szolgálja, hanem hogy a veszélyhelyzet megszűnése után az érintettek okmányuk érvényesítéséig, új okmányuk kézhezvételéig kedvezményesen utazhassanak.


Az új koronavírus-járvány ellen a legmegfelelőbb védekezés továbbra is az alapos kézmosás! Az általunk felkért szakember most azt is megmutatja, hogy miként is kell ezt végezni.

Címkék: utazás, egészségügyi anyagok, igazolvány, közlekedés, bérlet, nyugdíjas, kedvezmény, diák