A Kaposvári Fúvós Zenekar tagjai a múlt héten még az olaszországi nemzetközi versenyre gyakoroltak, a napokban azonban szomorúan vették tudomásul, hogy nem utaznak a Garda tóhoz a koronavírus miatt, pedig csaknem fél éve erre készültek.

"Már szeptemberben elkezdtük készülni erre a versenyre. Mondhatni elég nehéz darabokkal, így szólam próbákat is tartottunk, és teljes gőzerővel oda tette magát mindenki, hogy sikerüljön a felkészülés. Mindenki eléggé lelombozódott, hogy végül nem utazunk, de megértjük." - árulta el Szabó Adrienn, a zenekar tagja. 

Rajtuk kívül még 63 diák és pedagógus vett volna részt a nemzetközi megmérettetésen. Az intézmény vezetése a gyermekek biztonságát tartja a legfontosabbnak ezért nem vesznek részt a jelenleg súlyosan fertőzött olasz területen lévő versenyen.

Kaposvári Fúvós Zenekar
Kaposvári Fúvós Zenekar

"Megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy az olasz kormány kihirdette, hogy két észak-olaszországi tartományt lezártnak tekint. A magyar kormány ezzel egy időben megfogalmazta az ajánlását, hogy csak nagyon indokolt esetben utazzanak azok a csoportok, akiknek itt van dolguk. Összehívtunk egy megbeszélést, hogy mi maradnánk a gyermekek biztonsága érdekében, mert a koronavírus olyan erősen és agresszivan jelen van, hogy nem tudjuk azt garantálni, hogy a gyermekeink ne kapják el." - mondta el kérdésünkre a Liszt Ferenc Zeneiskola igazgatója, Nagy Tamás.

Az intézmény keresi a lehetőségét, hogy egy másik nemzetközi versenyre vinnék a gyerekeket, ahol biztonságban tudnának szerepelni. Az egészségügyi szakemberek azt javasolják: megelőzésként hasonló eljárás javasolt, mint az influenzánál.

"Ha tehetjük, és légúti fertőzésben megbetegszünk, akkor lehetőség szerint maradjunk otthon. Tartsuk be a légúti higiénét, tüsszögjünk, köhögjünk zsebkendőbe, ha hirtelen jön, akkor a könyökhajlatba. A zsebkednőt zárt tároló helyre tegyük." - javasolja Dr. Jankovics Judit, a Kaposi Mór Oktató Kórház higiéniai osztályvezetõ fõorvosa.

A Kaposi Mór Oktató Kórház egyébként felkészült az esetleges koronavírus fertőzöttek fogadására is a nemzetközi egészségügyi szervezet és az országos tiszifőorvosi eljárási rendjének megfelelően.

Címkék: fúvós, olaszország, zenekar, koronavírus, egészségügyi anyagok, Kaposvár