Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította csütörtökön az új koronavírus által Kínában okozott tüdőgyulladás-járványt. A döntést Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója jelentette be a szervezet vészhelyzeti bizottságának genfi ülését követően.

A szakértőkből álló független testület azt követően foglalt állást a nemzetközi vészhelyzet kihirdetéséről, hogy az összegyűlt bizonyítékok szerint már 18 országba terjedt át a vírus. A testület hangsúlyozta, hogy nem ajánlja kereskedelmi és utazási korlátozások bevezetését. Egyúttal méltatta a kínai hatóságoknak a járvány megfékezésére tett lépéseit.

A WHO ajánlásokat juttat el a világ minden országába, azzal a céllal, hogy elkerüljék a járványnak a kereskedelmi és utazási forgalom általi felerősödését. Elsősorban a nemzeti egészségügyi hatóságok munkájára vonatkozó ideiglenes ajánlásokat adnak ki, köztük az ellenőrzés és a készültség fokozásáról, valamint a járvány megfékezéséhez szükséges intézkedésekről.

Nyitókép: MTI/AP/Chinatopix
Nyitókép: MTI/AP/Chinatopix

Eközben hazánkban Pintér Sándor belügyminiszter vezetésével operatív törzs állt fel a koronavírus elleni védekezés érdekében - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A testületnek olyan szakemberek a tagjai, akik segíteni fognak a védekezésben - mondta a kormányfő, hangsúlyozva: "most nincs baj, de lehet, ezért a dolgot komolyan kell venni". Hozzátette, pánikot nem szabad kelteni, de bagatellizálni sem lehet.

Címkék: vészhelyzet, operatív törzs, koronavírus, egészségügyi anyagok