1988 óta november 27-e a véradók nemzetközi napja. Ennek kapcsán a szerdai országos díjátadó után csütörtökön megyei szinten is köszöntötték a somogyi véradókat.

- Ez az emberi szolidaritás, a felebaráti szeretet ünnepe. A Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezete is köszönetét fejezi ki a véradóknak és a véradást szervezőknek, akik önzetlenül segítenek vérükkel, illetve munkájukkal - nyilatkozta Jakodáné Jendrek Zsuzsanna, a Magyar Vöröskereszt megyei elnöke.

null

Most 105 véradót díjaztak a megyében. Köztük volt Knedovics Éva is, aki már 118-szor nyújtotta a karját. Először 18 éves korában.

- Az elején egy kicsit féltem, hogy megböknek, de ez mára elmúlt. Tudom, hogy ezzel életeket menthetek, úgyhogy ma már egyáltalán érzek fájdalmat a véradásnál - tett hozzá Knedovics Éva.

A véradókon kívül a véradás szervezők is elismerésben részesültek. Kiss-Gyanó Lajosné például több mint 10 éve mozgósítja települése lakóit. Sokszor személyesen megy el a falubeliekhez, hogy eloszlassa a véradásról keringő tévhiteket.

- Nehéz az embereket rábírni a véradásra, sokan a munkahelyükből kifolyólag nem tudják, mert ugye nem helyben dolgoznak, nem érnek haza. Sajnos egyre kevesebben vannak a faluban akik mozgósíthatóak - mondta az osztopáni Kiss-Gyanó Lajosné.

A magánszemélyek mellett a nagyatádi Büttner Kft is díjban részesült, azért mert hosszú évek óta helyszínt biztosít dolgozói számára a véradásra. Így nekik még a munkahelyüket sem kell ehagyniuk, ha életet mentenének egy-egy karnyújtással.

Címkék: véradás, köszöntés, somogy megye, egészségügyi anyagok