A két speciális járművet ma délelőtt közösen avatta fel a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke, az Opus Global Nyrt. elnöke és a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója. A tőzsdei társaság és annak leányvállalata ugyanis 12 millió forinttal járult hozzá a hajók megvételéhez.

A vízimentők nevében Bagyó Sándor elnök megköszönte a civil és az üzleti szféra példás összefogását és elmondta, hogy a két hajó szolgálatba állítását Szent István ünnepére tervezik.

A hajók elnevezése üzenetértékű, hiszen mindkét védett madár hozzátartozik a balatoni tájhoz. A kócsag a magyar természetvédelem címermadara, a fecske pedig a szerencse egyik jelképe a magyar néphitben. Szimbolikus, hogy a flotta a Szakszolgálat alapításának 20. évében bővül a speciális járművekkel, így azok születésnapi ajándéknak is tekinthetők.

A Fecskét és Kócsagot kifejezetten mentési célokra alakították ki. A 200 lóerős motorral felszerelt, 7 méter hosszú hajók könnyen irányíthatók, és bármilyen időjárási körülmények között bevethetők. Tágas fedélzetüknek köszönhetően 6-8 személy kimentésére is alkalmasak.

A két hajó tökéletesen illik a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának sürgősségi betegellátó- és mentő flottájába. Megvételüket a Red Bull Air Race megszűnése tette lehetővé, a vízi járműveket korábban a műrepülő-sorozat egyik alvállalkozója üzemeltette.

Címkék: életment, vízimentő, hajó, adomány, Balaton, egészségügyi anyagok