2019.11.16 - Szombat
Ödön
ÉLŐBEN A LEGNAGYOBB RANGADÓK!
Sportközvetítések a Kapos.hu-n!

1,6 milliárd forintért szerzett be eszközöket a mentőszolgálat Szerző: MTI | 2019. Július 18. - Csütörtök 11:31 | Címkék: lélegeztetőgép, mentős, fejleszt, defibrillátor, egészségügyi anyagok

A többi között 300 defibrillátort és 150 speciális lélegeztetőgépet szereztek be.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kormányzati forrásból 1,6 milliárd forintért vásárolhatott új eszközöket - jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden, Budapesten.

Kásler Miklós a mentéshez szükséges eszközök átadásán azt mondta, a kormány mindig kiemelt figyelmet szentelt a mentőszolgálat fejlesztésén túl az ott dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülésének.

Úgy fogalmazott, a mentőszolgálat mindig úttörő volt a fejlesztésekben, és gondolkodásának középpontjában mindig az emberen, az elesetteken való törődés állt.

Mint mondta, 2010 óta a kormány folyamatosa fejleszti a mentőszolgálatot, az elavult mentőállomásokat felújítja és újakat építenek. 2010-ben 223 mentőállomás volt országszerte, azóta 31 új mentőállomás épült - ismertette. Hozzátette: a mentőgépkocsik beszerzése is folyamatos 2010 óta.

A mentőautók felszereltsége is elengedhetetlen a jól működő mentéshez, ezért 1,6 milliárd forint értékben új eszközöket vásárolhatott a mentőszolgálat. A defibrillátorok, lélegeztetőgépek, infúziós pumpák és egyéb eszközök a kor színvonalának megfelelőek - emelte ki a miniszter.

fotó: MTI/Balogh Zoltán
fotó: MTI/Balogh Zoltán

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója arról beszélt, hogy ilyen mértékű fejlesztés az mentőszolgálat történetében még nem volt.

A mentőszolgálatot hungarikumnak nevezve azt mondta, 2010 óta 31 új mentőállomás épült az országban, a meglévők felét pedig felújították, és a következő hetekben adják át Vecsésen a 255. állomást.

A főigazgató a gépkocsibeszerzések kapcsán elmondta azt is, hogy idén és jövőre újabb 254 mentőautót vásárolhatnak, így ezerre emelkedik a gépkocsik száma, a flotta átlagéletkora pedig öt év alá csökken

A mentő dolgozók új mentőruházatot kaptak, a mentés informatikai rendszere is megújult az elmúlt években - sorolta, és beszámolt arról, hogy ősszel egy új életmentő applikációt indítanak, ami még hatékonyabb mentést tesz majd lehetővé.

A mostani fejlesztésről elmondta, 2500 új, nagy értékű eszközt vásárolhattak, ezek között 300 defibrillátort, 150 speciális lélegeztetőgépet és egyéb eszközöket, amelyek szétosztása elkezdődött az országban.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás