A Somogy Megyei Önkormányzat által biztosított vissza nem térítendő támogatásra március 15. és április 30. között pályázhattak a somogyi falvak önkormányzatai. Alapvető célunk a somogyi településeken élők közösségeinek erősítése volt a pályázattal, de pályázati önerőt is biztosítottunk - mondta Biró Norbert szombaton az eddei egészségnapot megelőző, a pályázaton nyertes település polgármesterével tartott sajtótájékoztatón.

A Somogy Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte: alapvetően sikeres volt a program, hiszen 26 pályázat érkezett több mint 10 milliós igénnyel. A nyolcmilliós keretet közel 30%-kal meghaladó többlet azt jelentette, hogy sajnos nem tudtunk minden igényt százszázalékosan kielégíteni. Ennek ellenére valamennyi pályázatot támogattuk az eredeti keret mértékéig 100 és a maximálisan igényelhető 500 ezer forint közötti összegekkel. Pályázati önerővel járulunk hozzá például patalomi közösségi tér kialakításához és a kercseligeti külterületi utak felújításához. A támogatott rendezvények között szerepelnek sportnapok, gasztronómiai és kulturális rendezvények, illetve a helyi identitást erősítő felhívásunkra emléktábla állítására, fotókiállítás megrendezésére és települési kiadvány megjelentetésére vonatkozó igény is érkezett. A mai eddei egészségnap is a támogatott rendezvények között szerepelt, aminek megrendezéséhez 200 ezer forinttal tudtunk hozzájárulni. Reményeink szerint sikeresek lesznek a pályázati célkitűzések, és erősítik a nyertes településen élők közösségét.

Nagy Mariann, Edde polgármestere a rendezvény előtt elmondta, már tavaly is volt egészségnap a településen, de a mostani támogatásnak köszönhetően már több programmal tudnak hozzájárulni a közösség összekovácsolásához, és az egészséges életmód kialakításához.

Címkék: Edde, ötlet, támogatás, egészségnap, település, pályázat, önkormányzat, egészségügyi anyagok, Somogy