A 21. század elvárásainak megfelelő járműveket kaptak a kaposvári mentősök. Kell is, hiszen az év első tíz hónapjában 1,7 millió kilométert mentek a mentőautók Somogyban 36 ezer esethez.

- Nagyon örülünk, hogy most kettővel tudjuk a kaposvári létszámot fiatalítani. Kaposváron 8 darab szervezett autónk fut, jelenpillanatban ebből hat darab már ez az új dizájnos sárga kocsi és bízunk benne, hogy elég hamar az összes autónk ilyen szép színben fog tündökölni - mondta az Országos Mentőszolgálat megyei vezető mentőtisztje, Börzöli Zoltán.

null

A 150 lóerős járművek különlegessége, hogy légrugóval vannak felszerelve, ami a betegek komfort érzetét javítja, illetve csökkenti a szállítási traumákat. A színe pedig elég feltünő.

- Európában nagy részt már ezek a sárga autók futnak. Tanulmányt végeztek arról, hogy ez a szín sokkal feltünőbb, messziről látható, ezáltal hamarabb észreveszik ezeket az autókat - tette hozzá az Országos Mentőszolgálat megyei műszaki vezetője, Fehér Sándor.

null

Szita Károly polgármester ma megköszönte, hogy munkába állhat két új mentőautó Kaposváron. Mint mondta, nagyon hasznos karácsonyi ajándékot kapott a város.

- A lehetőséget és az alkalmat használom ki arra, hogy áldott és békés ünnepeket kívánjak azoknak, akik karácsonykor is dolgozni fognak, a mentősöknek, a rendőröknek, a tűzoltóknak, akik szolgálatba állnak azért, hogy mi biztonságban lehessünk továbbra is. Kérem, hogy a jó kívánságaimat a mentőszolgálat valamennyi dolgozójának adják át - mondta Kaposvár polgármestere, Szita Károly.

A járműveket Bálint Gábor katolikus plébános szentelte fel, aki maga is mentőtiszt volt egykoron.

Címkék: omsz, mentő, kaposvár, egészségügyi anyagok