A megye legaktívabb véradóit köszöntötte hétfőn a Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezete. Csontos István évente többször is ad vért. Eddig már több mint 50 alkalommal vállalta a néhány perces kellemetlenséget.

- Erre buzdítom a fiatalokat is, hogy akik tehetik, 18 éves koruktól menjenek vért adni - tette hozzá Csontos István.

Köves István már túl van a századik véradáson is. Ezért Pro Vita-díjjal is kitüntették Budapesten, az országos ünnepségen.

- Három havonta ha tehetem megyek mindenképpen. Van amikor szólnak, ha elfeledkezem róla, de örömmel megyek és ez a lényeg - mondta Köves István.

A Véradók Napját a Magyar Vöröskereszt jóvoltából, 1988 óta ünnepeljük hazánkban. A megyei ünnepségen a többszörös véradókat ismerik el.

null

- Fontos, hogy emlékezzünk azokról az emberekről akik életükben már ennyi ember életét megmentették, hogy vették a fáradtságot, elmentek és nyújtották a karjukat. Ennyi embernek segítséget adtak az életben maradáshoz - nyilatkozta Sótonyi Tiborné, a Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezetének megyei igazgatója.

null

A Magyar Vöröskereszt célja a fiatalok bevonása. Ezért számos nyári rendezvényen, fesztiválon is szerveznek véradást. Somogyban 14 ezer egységnyi vért vesznek le évente. Ehhez 4-500 helyszínen szervezik meg a véradást. A megyei vöröskereszt oldalán naprakész információkat kaphatnak az aznapi vagy a következő napok véradásairól.

Címkék: vöröskereszt, köszöntés, véradás, somogy megye, egészségügyi anyagok