A rendezvényen Szita Károly, polgármester is köszönetet mondott a segítőknek és elmondta: a város hamarosan egy olyan egészségvédelmi programot indít, amelyben a szociális intézmények is kiemelt szerepet kapnak.

Az ünnepségen elismerő okleveleket is átadtak, Oláh Lajosné, alpolgármester pedig arról beszélt, hogy napjainkban majdnem minden harmadik ember valamilyen támogatásra szorul, így a szociális ágazat munkatársainak mindennapi helytállása felbecsülhetetlen érték egy közösség számára.

null

"Több, mint egy munka ez, amit Önök csinálnak. A társadalmat, a világot segíteni, az emberek életét megkönnyíteni egy misszió, egy olyan hivatás, ami csak a legmotiváltabb, legkitartóbb emberek képesek elvégezni" - mondta Oláh Lajosné, Kaposvár alpolgármestere.

Címkék: napja, szociális, munka, egészségügyi anyagok