Alapos kézmosással készülnek az óvodások a Bajcsy-Zsilinszky Központi Óvodában az ebédhez. Az őszi időszakban itt is rengeteg gyermek lett beteg. Van olyan csoport, ahol a kicsik több mint a fele hiányzik.

Dr. Gyeneseiné Kaszás Hajnalka, az óvoda vezetője kérdésünkre elmondta: főként a felső légúti betegségek a jellemzőek ezekben a napokban, és leginkább a kiscsoportosokat dönti ágynak a vírus.

Folyamatos a forgalom a felnőtt orvosi rendelőkben is. Ezek, a betegségek általában hirtelen kezdődnek, rossz közérzettel és a kezdeti tüneteket láz is kísérheti.

Védekezni ellene nem könnyű, mivel a vírusnak különösen hosszú lappangási ideje van, sokszor észrevétlenül fertőzik meg egymást a betegek.

- A páciens általában előbb átadja a kórokozót, mielőtt kiderül maga a betegség. Ez azt jelenti, hogy nekem semmi bajom, de sima köhögéssel tüsszentéssel, ami nem a betegség része volna máris fertőzhetek, és holnap már engem is megbetegíthet az a vírus, amit énis továbbadtam másnak - válaszolta telefonos megkereésünkre Dr. Mateevics László, háziorvos.

A vírus főképp a kisebb közösségekben tombol, ezért nagyon fontos a rendszeres kézmosás, és a helyiuégek folyamatos szellőztetése.

Emellett a sok zöldség és gyümölcs fogasztása is segíthet a szervezet megfelelelő védelmének kialakításában.

Címkék: vírus, óvoda, ősz, iskola, kaposvár, egészségügyi anyagok