Idén január 26-án nyitotta meg kapuit a Dr. Domány Sándor Humán Reprodukciós Központ Kaposváron, ahol a gyermekvállalási gondokkal küzdő családokat látják el napi szinten. A nyitás óta az ország minden pontjáról érkeznek párok, hogy akár a lombik bébi program részeként gyermeket tudjanak a világra hozni.

"Akkora keret áll rendelkezésünkre, ami gyakorlatilag bőven lefedi, illetve meghaladja a kapacitásunkat. Magyarul ahány párt, pácienst el tudunk látni fizikailag, annyian jöhetnek is. Nincs semmi féle várólista, illetve nem kell a betegeknek abban dönteni, mint az ország nagyon sok területén máshol, hogy vagy várnak több mint egy évet, vagy a fizetős megoldást választják." - árulta el az intézmény főorvosa, Dr. Mánfai Zoltán egy ma tartott sajtótájékoztatón.

Sajtótájékoztatón számoltak be a fejleményekről hétfőn a Kaposi Mór Oktató Kórházban
Sajtótájékoztatón számoltak be a fejleményekről hétfőn a Kaposi Mór Oktató Kórházban

Ezzel idén megkezdődött egy olyan család- és bababarát kórházi szolgáltatás kialakítása, amely a jövőben is folytatódik. A kórház ugyanis most egy szülésre felkészítő, ingyenes tanfolyamot indít a kismamák és családjaik számára. A négy alkalom során szülészorvos, gyermekgyógyász, és védőnő segítségével készülhetnek fel a leendő szülők az előttük álló feladatokra.

"Főként a szülészorvossal találkozásnak a célja az lenne, hogy a terhesség, a vajúdás és a normáls szülés folyamatát megismerjék. Tudják a várandósok, illetve a gyermeket váró párok, hogy mire számítsanak egy normál, vagy akár egy szövődményes szülés kapcsán, vagy ha császármetszéről van szó, hogy az mivel járhat." - mondta el Dr. Tormási Imre, nőgyógyász.

Magyarországon folyamatosan nő a társadalmi igény az alternatív és az otthoni szülési formákra, ezért a kórház, természetesen a szükséges szakmai háttérrel kívánja megteremteni az otthonszülés élményét.

"Szeretnénk választási lehetőséget, alternatívákat biztosítani az anyáknak, hogy ne legyen az, hogy itt csak így lehet szülni, csak ebben a menetrendben lehet menni, hanem elfogadjuk, fölkínálunk lehetőségeket, elfogadjuk azt hogy mit választ belőle és abban, a szakmai elveknek megfelelően, de abban az irányban próbáljuk támogatni és segíteni az anyákat. Ezáltal szeretnénk elérni azt, hogy minél kellemesebb emléke legyen arról a dolgoról ami egy nő életében a legfontosabb dolog, hogy megszületik a gyermeke." - fejtette ki Dr. Major Andrea, a Kaposi Mór Oktató Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Mátrix Osztályának osztályvezető főorvosa.

baba

Egy család és bababarát kórház azonban elképzelhetetlen megfelelő infrastruktúrális alapok nélkül. A felújításra váró szülészeti és nőgyógyászati központ tervei már elkészültek, jelenleg pedig a kiviteli tervezés zajlik.

"Haladunk, én azt gondolom, hogy a jogi keretek, az előírások a jogszabályok keretén belül jó tempóban halad a szülészet nőgyógyászati épületnek a fejlsztése és az IVF központ műszerparkjának a komplettálása is." - tudtuk meg a Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatójától, Dr. Moizs Marianntól.

Az ingyenes, rendszeresen ismétlődő tanfolyamok egyébként keddenként fél ötkor kezdődnek a szülészeten.

Címkék: nőgyógyászat, bababarát, családbarát, tanfolyam, kórház, fejlesztés, egészségügyi anyagok