A vádlott általános ápolói és asszisztensi, majd járványügyi felügyelői végzettséggel rendelkezett, így éveken keresztül az egészségügyben, orvosok mellett dolgozott. A munkája során az orvosok által előre aláírt, de kitöltetlen orvosi vényeket is megszerzett, amiken előbb saját maga, majd a „betegei” részére írt fel vényköteles gyógyszereket.

A vádlott egy hamisított, mentőápolói végzettséget igazoló érettségi bizonyítvánnyal 2016 nyarán vízimentőként helyezkedett el egy Balaton parti hotelban. A munkája során azonban a vele kapcsolatba kerülő sérülteket, betegeket megtévesztve orvosi ellátásban részesítette őket, és többször is kifejezetten orvosnak adta ki magát előttük.

A vádlott – annak ellenére, hogy erre csak orvos jogosult - az egyik beteg ellátásról ambuláns lapot állított ki és vényköteles gyógyszert írt fel neki. Egy másik - fejfájásra és hányásra - panaszkodó betegtől vért vett, majd mentőt hívott hozzá. A vádlott a mentősök előtt orvosnak adta ki magát és a beteg EKG vizsgálatát rendelte el, majd ennek elvégzése után a betegnek injekciót akart beadni, de ehhez a páciens már nem járult hozzá. A vádlott ezután az ellátásról ambuláns lapot ki, amit doktorként aláírt, majd a nevére „dr” előtaggal készített hamis orvosi körbélyegzővel látott el.

A vádlott ténykedése során magát orvosnak kiadva egy másfél éves, lázas beteg gyermeket is ellátott, illetve két könnyeben sérült részére tetanusz injekciót írt fel, amiket maga adott be.

Az ügyészség a vádlottal szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt, valamint indítványozta a korábban hivatalos személy elleni erőszak miatt kiszabott felfüggesztett börtönbüntetésének végrehajtását is.

Címkék: álorvos, vádemelés, siófok, egészségügyi anyagok