2000 szeptemberében kezdte meg első évét a Kaposvári Egyetem. A campus akkori vezetése 13 új szak elindítását tervezte. dr. Baka József a pénzügyi forrás előteremtésében végzett nagy szerepet.

Az első CT berendezést és a hozzátartozó épületet Baka József dr. Horn Péter, egykori rektorral közösen álmodták meg.

- Baka József az az ember volt, aki végtelenül unta, ha valami olyan dolgot kellett csinálni, aminek nem volt komoly ellenzéke. Ha megsejtette, hogy nagy az ellenállás, azt mondta, ebben van a muzsika - emlékeztett Horn Péter, Kaposvári Egyetem örökös rektora.

Dr. Baka József közéleti szerepet is vállalt egyetemi elfoglaltsága mellett. Hosszú időn keresztül Kaposvár alpolgármestere is volt.

- Következetesen arra törekedett városvezetőként, közvetlen munkatársamként, hogy vállalta az alpolgármesteri tisztséget, következetesen törekedett a gazdasági függetlenségre, itt a Kaposvári Egyetemen is, mert tudta azt már akkor is, hogy annál nagyobb kincs nincs, mint hogy függetlennek érezhette magát - tette hozzá Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

A mai naptól hivatalosan is az Baka József nevét viseli a Guba Sándor utcában, az egytemnél található egészségügyi központ.

- A nagy elődöket követve messzebbre kell látnunk, mint ahogy eddig volt, jobban kell tennünk. A nagy elődök közé sorolnám a névadót, hiszen az ő kezdeti munkáján indult el a fejlesztés, ő segítette a tevékenység kibontakozását - mondta a mai ünnepségen Németh László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója.

A Kaposi Mór Oktató Kórház példát mutat az ország más kórházai számára, mondta Ónodi-Szűcs Zoltán a ma délelőtti ünnepségen. Az államtitkár elmondta, az egészségügy hármas egysége, a betegellátás, az oktatás és a kutatás egy helyen tudott itt megvaslósulni.

null

Hozzátette, 2010-től több mint 500 milliárd forint értékben történtek beruházások.

A névadást prof.dr. Repa Imre javasolta, aki dr. Baka József özvegyét is köszöntötte a mai ünnepségen.

Címkék: dr. baka józsef, diagnosztikai központ, kaposvári egyetem, egészségügyi anyagok