A tavalyi tanévben csaknem 3000 logopédiai problémával küzdő gyermeket láttak el a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat munkatársai. A szakszolgálatnál 52 logopédus dolgozik, ám többre lenne szükség. A szűréseket ugyanis egyre alacsonyabb életkorban, már 3 éves korban elkezdik.

"Az elsődleges célja, egy olyan prevenciós megelőzés, amely azt a célt szolgálja, hogy minél kevesebb nyelvi, olvasási, írás tanulási nehézséggel kerüljenek be gyermekek az általános iskolába. Ennek a nagyon korai elkapása, elcsípése a problémnak illetve terápiás megsegítése. Véleményünk szerint megelőzheti a jórészét a később kialakuló problémáknak." - mondta el kérdésünkre Szigeti Mónika, a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója.

logopédia konferencia

Egy, a Kaposvári Egyetemen ma tartott konferencián az előadők azt is kiemelték: az idegrendszer fejlődése is nagy hatással van a gyermekek beszédére.

"Emögött két dolognak az együttese van. Az egyik az a fajta biológiai variáció, ami megjelenik az érésben, a fejlődésben, és erre nagyon komoly hatással van a környezet. És az, amit ezek a területek adnak a számunkra egyre mélyebben ismerve azt, hogy egy kisgyermek iskolai előmenetelében hány féle atipikus mintázat van. És ez arra való, hogy mi tudjuk, hogy hogyan kell fejleszteni." - árulta el Prof. Dr. Csépe Valéria, akadémikus.

Az akadémikus szerint meg kell tanítani a gyermekeket arra is, hogyan tudnak könnyen eligazodni a mai világban, hogyan használják okosan a telekommunikációs eszközöket. De rajtuk kívül a szülőknek és a pedagógusoknak is tudniuk kell, hogyan fejlesszenek, hogyan játszanak. A szakemberek ugyanakkor továbbra is azt tanácsolják, hogy a szülők beszélgessenek többet a gyerekekkel. Tévézés helyett meséljenek, mondókázzanak.

Címkék: logopédia, konferencia, Kaposvári Egyetem, egészségügyi anyagok