A létesítmény átadóján az egészségügyért felelős államtitkár, Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán a többi között arról is beszélt, hogy a központ mostantól négyszer annyi párt segíthet, mint elődje: "Kaposváron éves szinten 245 esetet tudtunk ellátni, erre volt finanszírozás, a mostani centrumellátással ez a szám 880 fölé fog emelkedni, vagyis közel négyszerese lesz az a kapacitás, amit el tudnak itt látni. Ez azt is jelenti, ha valaki úgy dönt, hogy erre az útra lép, akkor nem lesz semmilyen várólista ..."

Az államtitkár azt is elmondta, hogy a kezelésekhez szükséges gyógyszerek támogatást is 70 százalékról 90-re emelik. Kaposvár polgármestere, Szita Károly pedig arról beszélt: reméli, hogy a centrum segítségével is egyre több gyermek születhet Kaposváron. Ehhez a város is minden segítséget megad: "Szeretnénk csatlakozni a gyarapodó Kaposvárért városi programunkkal, ami segítséget nyújt az ide betérőknek, ha még plusz kezelés kell és szakmailag indokolt, mi adunk hozzá 100 ezer forintot is."

Az átadón az is elhangzott, hogy az intézményben minden feltétel adott a sikeres munkához. Dr. Moizs Mariann, a Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója: "A 2017/2018-as finanszírozási évre a kórház 370 millió forintot kap ennek a tevékenységnek a végzésére, ez a jövő héttől elindul, várjuk a kismamákat. Kérdéként felmerült, nincs területi ellátási kötelezettség, döntően Somogy megyei és kaposvári kismamákat várunk, de nyitottak vagyunk az országok más családok fogadására is, hiszen a kapacitásunk nagyobb, mint eddig volt."

A kórház mindezek mellett kiemelt feladatának tekinti a szülészet felújítását, amely várhatóan már a közeljövőben megvalósul.

A Szülészeti Osztály történetének - közel 30 éves osztályvezető főorvosi tevékenységével - meghatározó egyénisége Prof. Dr. Domány Sándor. Az ő több évtizedes áldozatos gyógyító és oktató tevékenysége alapozta meg és napjainkra is érvényesen kijelölte a követendő utat.

A kórház vezetése ezért döntött úgy, hogy tisztelete és nagyrabecsülése jeléül - a családdal egyetértésben - Domány Sándorról nevezi el az új Humán Reprodukciós Központot.

Címkék: domány, reprodukciós, meddőség, kórház, család, Kaposvár, egészségügyi anyagok