Teljesen megújult a toponári orvosi rendelő épülete. Modern, minden igényt kielégítő helyiségek várják, hogy berendezzék azokat. Külön helye lesz a két felnőttorvosi és egy gyermekorvosi praxisnak és külön helyiségekben lesznek a védőnők. Van külön pelenkázó és a hatalmas rendelők mellett tágas várókban ülhetnek a sorukra váró betegek. Dr. Müller Balázs szerint látványos változás következett be. 

Toponári rendelő

"A munkakörülményeink úgy gondolom, hogy lényegesen javultak. Nekünk az a feladatunk, hogy mindenképpen megpróbáljuk ezt az új formát tartalommal megtölteni, és ha ez megy, akkor a betegek mindenképpen pozitív tapasztalatokkal fognak távozni a rendelőből." - mondta ez a körzet háziorvosa.

A rendelő felújítása tavaly májusban kezdődött. Összességében 65 és fél millió forintot fordítottak a munkálatokra.

Toponári rendelő

"Mikor 15-20 évvel ezelőtt ide kellett jönnöm mint betegnek, akkor én magam arra gondoltam, hogy talán időszerű lenne felújítani ezt a rendelőt. Saját erőből, illetve a részönkormányzat az önkormányzattal együttműködve kisebb-nagyobb felújításokat korábban is végzett, de ez az általános generál felújítás rendkívül fontos volt. Szerintem mindenki nagyon örül neki." - tette hozzá Mihalecz András, a toponári Részönkormányzat elnöke.

Az új orvosi rendelő átadásán a részönkormányzat elnöke egy emléklappal köszönte meg az orvosok szakmai segítségét a kialakításban és a türelmüket a költözés miatt. A tervek szerint a következő hetekben berendezik a rendelőket és várhatóan február végén kezdődhet meg a gyógyítás az új helyen.

Címkék: átadás, rendelő, háziorvos, Toponár, egészségügyi anyagok