2017.12.15 - Péntek
Valér
6ºC / 11ºC
Borult

Esély a családoknak 2017. Október 12. - Csütörtök 17:09 | Címkék: Pálmajor, gyereksegély, kaposvári járás, Pályázat, egészségügyi anyagok

Kaposváron és további majdnem 80 településen indul program a hátrányos helyzetű családok felzárkóztatására. Ennek az egészséggel és az oktatással kapcsolatban is vannak elemei.

A közösségi házban ismerkedtek az informatika rejtelmeivel a pálmajoriak. Sokan még csak most találkoznak először számítógéppel.

Ez is hűen tükrözi azt a lemaradást, amit be kell pótolni a szülőknek is és rajtuk keresztül a gyerekeknek is. Bár sokaknak van munkája Kaposváron, vagy a környékbeli településeken, Pálmajorban több mint negyvenen a Start Munka Programban dolgoznak és mintegy 20-an egyáltalán nem tudnak elhelyezkedni a munkaképes korú 170-180 emberből.

null

Ez, valamint az alacsony keresetek a fiatalabb generációk mindennapjaira is kihatnak a családokon belül. Ezek mellett a szociális ellátás sem kielégítő a faluban.

- Orvosi rendelő nincs a faluban. A helyieknek be kell utazni Nagybajomba, akár gyerekről van szó, akár felnőttről. A védőnő kijár, de úgy gondolom, hogy itt a projekten belül, amit a védőnő tud nyújtani az túlmegy azon mint, amit a körzeti védőnő a rendelőben tud a családoknak adni - tette hozzá Pozsonyi Erika, Pálmajor polgármestere.

Egyebek mellet ezen próbál segíteni egy most induló, 24 milliárd forint összértékű minisztériumi pályázat. A kaposvári családsegítő és gyermekjóléti központon keresztül a megyeszékhely most 400 millió forintot fordíthat így a szociális feladatok ellátására.

- Nagyon sok olyan település van, ahol nincsen gyermekorvos, pszichológus, védőnő és gyakorlatilag ez a projekt ad arra lehetőséget, hogy 54 hónapon keresztül két mobilteam biztosítsa a szakembereket Kaposvárott és 78 másik településen is - válaszolta dr. Farkas Edit, Kaposvár aljegyzője.

Ettől azt remélik a szakemberek, hogy tovább csökkenthető a hátrányos helyzetű gyerek száma a kaposvári járásban.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás