Kaposvár minden évben a Semmelweis nap alkalmából köszönti az egészségügyi alapellátásban dolgozókat. Idén tízen részesültek elismerésben, a többi között háziorvosok, védőnők, asszisztensek, fogorvosok. Az alapellátásban húsz éve dolgozó két doktornő pedig címzetes főorvosi kinevezését is átvehette.

Dr. Turi Éva már több mint 40 éve dolgozik a szakmában, az utóbbi években nyugdíjazása mellett, mint üzemorvos nyújt segítséget a pacienseinek.

"Úgy látom, hogy az orvoslást nagyon szépen lehet csinálni odafigyeléssel. Sokan megkérdik tőlem az utcán, hogy dolgozol még: és igen mondom, hogy dolgozom mert igaz nyugdíj mellett csinálom, de szeretek odafigyelni a pácienseimre." - árulta el a címzetes főorvos.

semmelweis nap

Az ünnepségen Kaposvár polgármester Szita Károly kiemlete: a város mindent megtesz, hogy az itt élők megőrizhessék egészégüket.

"Ahhoz, hogy a felnövekvő generáció is egészséges legyen egyet tudunk tenni: megteremtjük azt a lehetőséget, hgy a lehető legegészségesebben tudjunk élni. Sok zöld van ebben a városban, épülnek a sportpályák, sportlétesítmények. Sportcsarnokot, hogy több száz sportiskolásnak legyen helye." - tette hozzá Kaposvár polgármestere.

Emellett az orvosi rendelőket is megújítja a város, sőt egy új létesítmény alapkövét is letették a közelmúltban a Cseri úton.

semmelweis nap

A Semmelweis napon Kaposvár alpolgármstere Oláh Lajosné a megelőzés fontosságára hívta fel a figyelmet.

"Mi Kaposváron áttörtést szeretnénk elérni ezen a téren azzal, hogy tudatosítjuk már a legkisebbekben, hogy az egészségért tenni kell. Ehhez mi biztosítjuk a lehetőségeket a sportegyesületek támogatásával, az iskolai úszás- és korcsolyaoktatással."

2017. évi Semmelweis napon kitüntetettek:
Bakosné Nagy Éva körzeti ápolónő
Balázs-Piri Katalin asszisztens
Bálintné Szalontai Katalin
dr. Csernyi Anna  házi gyermekorvos
dr. Boros Berta háziorvos
dr. Krumpach Ágnes háziorvos
dr. Pataki Ildikó fogorvos
Kovács Krisztina védőnő
Poczokné Nemes Hajnalka védőnő
Tauber Erika asszisztens

Címzetes főorvosi oklevelet kaptak, az egészségügyi alapellátásban 20 éven át folyamatosan végzett tevékenységükért:
dr. Büki Ramóna
dr. Turi Éva

Címkék: Városháza, Semmelweis nap, kitüntetés, egészségügy, egészségügyi anyagok, Kaposvár