Már a váróteremben is sokan voltak hétfőn a bőrgyógyászaton. A hét első napján ugyanis nagyszabású anyajegyszűrésre várták az érdeklődőket. Szinte minden korosztály megfordult a rendelőben.

- Fontosnak tartom, mert nekem már vettek le anyajegyet. Volt vele problémám, bár szoláriumba nem járok, de mégis egyre több az anyajegyem - válaszolta Márkus Melinda.

Ivánczai Ferenc szintén fontosnak tartotta az anyajegyszűrést. Azt mondja: az utóbbi fél évben egyre több bőrelváltozást észlelt a testén.

- Több helyen találtam ilyen barna foltocskákat a fejemen, hátamon, de úgy néz ki a doktornő szerint, hogy ezek nem olyan életveszélyesek - mondta a férfi a vizsgálat után.

A bőrrák egyébként a leggyakoribb daganattípus a világon. Kialakulásában a szakemberek nagy szerepet tulajdonítanak az ultraibolya sugárzásnak. Például úgy, hogy a túlzásba vitt napozás során az UV-sugarak a bőrbe hatolnak és idővel károsodást okoznak.

A betegség általában azokon a testrészeken jelenik meg, amelyeket a legtöbb napfény éri. Így a napozásra kiemelten oda kell figyelni.

Ráadásul más környeztei hatások is hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre több embert érint ez a daganattípus.

- Az előfordulási gyakorisága rohamosan nő. Magyarországon 2600-2700 új melanómás beteg van. Itt Kaposváron tavaly 98 új ilyen megbetegedést diagnosztizáltunk - tudtuk meg Dr. Battyáni Zitától, a Kaposi Mór Oktató Kórház bőrgyógyász főorvosától.

A rendszeres szűrővizsgálatok azért is fontosak, mert a korai stádiumban még jól gyógyíthatóak ezek a rossz indulatú daganatok is.

Szakértők szerint akkor is érdemes bőrgyógyászhoz fordulni, ha a már meglévő anyajegyben történik valamilyen elváltozás vagy újakat észlelünk. A szűrések ingyenesek.

Címkék: daganat, anyajegy, bőr, melanóma, szűrés, vizsgálat, egészségügyi anyagok