Már virágzik a mogyoró, a nyírfa, az égerfa, de a tiszafafélék is. Többen fordulnak orvoshoz is a napokban. Berta Gyula kaposvári tüdőgyógyász szerint az enyhe időjárás következtében beindult a pollenszezon.

- Főként a tüsszögés, a viszkető orr, a szemkönnyezés a jele annak, hogy valaki pollenérzékeny - tudtuk meg dr. Berta Gyula, tüdőgyógyásztól.

Bosznayné Szennai Szilviának mindkét gyermeke súlyos pollenallergiában szenved. A parlagfű virágzásakor többször be is fulladtak már. Az elmúlt években viszont azt tapasztalták, hogy valamelyest enyhültek a tünetek, ami köszönhető annak, hogy kevesebb a gyomnövény a városban.

- A városban többfelé szoktunk járni, figyelünk ilyen dolgokra és szerencsére jóval kevesebb helyen lehet látni parlagfüvet - tette hozzá a kaposvári hölgy.

null

Kaposvár 2006 nyarán indította el az ingyenesen hívható parlagfűvonalat. Az évek során egyre kevesebb észrevétel érkezett a fertőzött területekkel kapcsolatosan. A különböző virágzásra a felkészülést segíti az a pollennaptár, ami jövő héten minden kaposvári postaládájába belekerül, mondta el Szita Károly.

- Részben azért küldtük ki, hogy meg tudjuk előzni, részben hogy amit nem tudunk megelőzni, mint például a mogyoró virágzást, fel tudjuk hívni a figyelmét annak, aki allergiás. Nagyon remélem a bejelentések száma idén még kevesebb lesz mint tavaly - válaszolta Szita Károly.

null

Kaposvár polgármestere hozzátette: míg 2014-ben 144 bejelentés érkezett, addig tavaly már csak 78. A gyomok esetében felszóllítják a tulajdonost és ha 72 órán belül nem irtja ki a fertőzött területet, az ő költségén gyommentesít a város.

Címkék: pollenszezon, pollennaptár, allergia, egészségügyi anyagok, kaposvár