Az elmúlt héten több európai ország is bejelentette, hogy vadon élő madarakban azonosították a H5N8 madárinfluenza vírustörzset. Pénteken német és osztrák baromfitartó gazdaságok H5 típusú madárinfluenza fertőzöttségét állapították meg.

A madárinfluenza-vírus miatt Tajvan is korlátozza a magyar baromfi és baromfitermékek bevitelét az országba, így már nyolc, Európai Unión kívüli ország tiltotta meg az exportot az érintett megyéből vagy Magyarországról.

Korábban a Dél-Afrikai Köztársaság, Izrael, Japán, Hongkong, Szingapúr, Kanada és Szerbia jelentett be korlátozást magyarországi baromfi bevitelére, Hongkong és Kanada csak Békés megyére vonatkozóan; Szerbia a kitörés körüli 50 kilométeres körből.

Az országos főállatorvos az egész országra kiterjedően elrendelte a baromfitartó gazdaságok számára, hogy állataikat kizárólag teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etessék és itassák. Az intézkedés arra is kiterjed, hogy a takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani, és a tárolás során biztosítani kell, hogy a takarmányhoz ne férjen hozzá idegen fajú állat.

A Baromfi Termék Tanács adatai szerint a harmadik országok eddigi intézkedései mintegy 10 ezer tonna, úton lévő magyar baromfiszállítmányt érintenek.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szakértői szerint a délkelet-oroszországi Tuvai Köztársaság területén a vándormadaraknál alig két hónapja észlelt H5N8-as típusú madárinfluenza a vadmadarakról átterjedt a tenyésztett baromfikra, a fertőzés veszélye 2017 tavaszáig fennáll. A legfrissebb jelentések szerint a madárinfluenzának ez a típusa ütötte fel fejét Lengyelországban, a dél-indiai Kerala tartományban és már Magyarországon is. A récefélék vándorlási útvonala mentén található összes ország érintett: a közel-keleti államok, az Európai Unió, Nyugat-Afrika, a volt Szovjetunió területe és Dél-Ázsia is. 2005 óta ez már a negyedik bizonyított, kontinenseket átszelő fertőzési hullám - állítják a szakértők.

Címkék: export, madárinfluenza, baromfi, egészségügyi anyagok