A hazai orvosképzés megújítását nevezte az elkövetkező évek egyik kiemelt feladatának az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) oktatásért felelős államtitkára, Palkovics László vasárnap Debrecenben: "az orvosképzés fejlesztése ugyanúgy közös társadalmi ügyünk, mint ahogyan a teljes hazai felsőoktatás fokozatváltása, magasabb minőségre és teljesítményre való kapcsolása".

Az államtitkár szerint az orvosképzés mindig is az egyik sikerágazata volt a hazai felsőoktatásnak, s a magyar szakemberek külföldi tevékenysége jól mutatja, hogy a magyar orvosképzés nemzetközi szinten is kiváló.

Ugyanakkor "jelenleg azzal a ténnyel szembesülünk a magyarországi orvosképzés kapcsán, hogy a külföldi hallgatók az elméleti képzést követően elhagyják a hazai egyetemeket, és a képzést más egyetemen folytatják" - mondta Palkovics László, hozzátéve: ezen a tendencián változtatni kell egyrészt infrastruktúra-fejlesztéssel, bővítéssel, korszerűsítéssel, másrészt pedig az egyetemhez tartozó, az egyetem szakmai irányítása alatt álló intézménytípus létrehozásával. Kiemelten fontos elemnek nevezte a képzési és kutatási kapacitások, és a finanszírozási szint lényeges növelését is.

"Ezzel a lépéssel nem csupán a magyar egészségügy szakemberigényét biztosítjuk valamennyi szükséges területen (...), hanem négy év alatt további, közel kétezer orvostanhallgatót tudnánk a hazai egyetemeinkre vonzani, amely évente közel hatmilliárd forint plusz bevételt jelentene az érintett felsőoktatási intézményeknek" - magyarázta az oktatási államtitkár.

Palkovics László kilátásba helyezte, hogy az orvosképzéssel foglalkozó egyetemek szakmai irányítása alá kerülhet több egészségügyi ellátó intézmény is, s külön ecsetelte az egyetemi, illetve a gyakorló kórházak egymástól eltérő feladatait.

Címkék: képzés, hallgató, orvos, egyetem, egészségügyi anyagok