Idén március végén fejeződödött be a Kaposi Mór Oktató Kórház Pólus Kórházi fejlesztése. Hazai és uniós forrásból egy XXI. századi egészségügyi centrumot alakítottak ki.

A csütörtöki ünnepi konferencián beszédében Moizs Mariann főigazgató megköszönte az elődök munkáját és azt is, hogy napjainkban már egy korszerű centrum várhatja a betegeket.

null

"A történelem megismételte önmagát, 1836-46 között épült meg a kórház, mi 2006-2016 között újítottuk meg és építettük meg a tömbkórházat. Azt hiszem megérte" - tette hozzá az intézmény főigazgatója.

Kaposvár polgármestere beszédében kiemelte: a városlakók büszkék lehetnek az intézményre. Szita Károly ajándékba hozott egy babadobozt is, amelyet minden kaposvári újszülött megkap, valamint reményét fejezte ki a szülészet megújulása iránt.

null

"Meggyőződésem, hogy a kaposvári kisgyerekeknek itt kell megszületniük, nem másutt és meggyőződésem az is, hogy méltó körülményeket kell biztosítani a születés csodájára. Akkor leszünk a 21. század legkorszerűbb kórháza , ha a születés csodájának megfelelő körülményeket fogunk biztosítani" - mondta Kaposvár polgármestere.

Az orvosok és ápolók munkáját emlékplakettekkel köszönték meg. Ezt követően pedig egy szakmai konferencia kezdődött. A kétnapos fórumon 1300 szakember 10 témában mintegy 100 előadást hallgathat meg.

null

Szabó István főorvos az ízületi kopásokról és a protézisek beültetéséről tájékoztatta a nagyérdeműt.

"Manapság már szinte a NASA technológiáját használják fel a különböző implantátumok tervezéséhez, készítéséhez. Emellett pedig az emberek igényei is igyekszünk követni. Régen azt hittük, akiket protetizálnak, az rokkant nyugdíjas lesz, a mostani fiatalok sportolni, például cselgáncsozni akaranak a protézisükkel" - összegezte tapasztalait Szabó István, az ortopédiai osztály vezető főorvosa.

null

A szakmai konferencia pénteken folytatódik, továbbá gyógytornász továbbképzést is tartanak a Kaposvári Egyetemen.

Címkék: 170 év, kaposi mór oktató kórház, születésnap, egészségügy, egészségügyi anyagok