Kaposvár polgármesterét a gyermekorvosok 2015-ben keresték meg azzal, hogy az önkormányzat támogassa az amúgy súlyos szövődményekkel járó betegség elleni oltás megvásárlását.

"Kaposvár mindig is élen járt az oltások finanszírozásában. Ahogyan korábban a méhnyakrák elleni vakcinához, úgy most a bárányhimlő elleni oltás beadásához is országosan elsők között ad anyagi segítséget a város. Ezért az önkormányzat húszmillió forintot különített el erre a célra, s ha kell, még több forrást biztosít" - jelentette be egy szerdai sajtótájékoztatón Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

Ezzel a 2012. január 1-je után született gyermekek számára vagy ingyen -  azoknak, akik rendszeresen részesülnek gyermekvédelmi kedvezményben -, vagy 20 ezer forint helyett csupán 6000 forintért juthatnak hozzá a védettséget adó két vakcinához.

Dr. Fintics Klára, a gyermek-háziorvosok vezetője elmondta: a mostani a kampányban 600 kisgyermek kap védettséget, ezentúl azonban folyamatos lesz a gyermekek oltása. Az első vakcinát már mindenki megkapta, a második oltást pedig néhány hónapon belül adják be a gyermekorvosok.

Címkék: gyermekorvos, bárányhimlő, kedvezményes, ingyenes, vakcina, oltás, egészségügyi anyagok