Horváth Ágota háziorvos 1600 páciense közül a kora miatt legalább a fele érintett a szűrővizsgálatban. Azt mondta, mintegy 20 éve nem volt ilyen megelőző vizsgálatra lehetőség. Ez most egy jó alkalom arra, hogy aki veszélyeztetett lehet, az megvizsgáltassa magát.

- Semmi egyéb szűrővizsgálattal nem lehet kiszűrni vastagbélrákot, illetve nagyon költséges a tükrözéssel való szűrés, úgyhogy nagyon tudom ajánlani minden embernek, egészséges embernek, hogy ezt évente, két évente ha már lehetőségünk lesz rá, hogy vegyen részt ezen a szűrővizsgálaton - mondta dr. Horváth Ágota háziorvos.

Az Európai Unión belül Magyarországon a legmagasabb a vastag- és végbéldaganatok által okozott halálozás: évente mintegy 10 ezer új megbetegedést diagnosztizálnak és az érintettek fele nem is éli túl. Ennek csökkentése érdekében indít programot az Országos Tisztifőorvosi Hivatal.

A megyéből 182 háziorvos vehet részt a programban, minden második jelentkezett arra, hogy vizsgálatot végez betegein. Somogyban fontos a szűrés mivel az országos átlagnál magasabb a megbetegedési arány.

A jövőre induló programban a szűrés kétlépcsős lesz. Először a székletmintából mutatják ki a szabad szemmel nem látható vért. Akinél elváltozást tapasztalnak, a második lépcsőben tükrözéses vizsgálatra hívják be.

Címkék: bél, vastag, orvos, rák, egészségügyi anyagok