A napilap keddi számában - a birtokában lévő jelentésre hivatkozva - arról írt, hogy hozzájárulhatott öt beteg halálához a mentők által használt új légút-biztosítási technika (RSI). A 2013 októberében bevezetett eljárásban olyan injekciót adnak a lélegeztetésre szoruló betegnek, amely leállítja a spontán légzést azért, hogy megkönnyítse a mentőtiszt számára a mesterséges lélegeztetéshez szükséges tubus behelyezését.

A Népszabadság szerint a módszert számos mentős vitatja, és az OMSZ főigazgatója maga is szakértői véleményt kért, megjelölve nyolc esetet, amikor az injekció alkalmazása után leállt a beteg keringése. A nyolc beteg közül ötöt nem sikerült újraéleszteni, és a szakértői jelentés szerint az izombénító szerek alkalmazása hozzájárulhatott a halálukhoz - írta a Népszabadság.

A cikk idézi Matkó Ida anesztezilógus-főorvost, aki szerint az új eljárással kapcsolatos aggályokról több szakmai megbeszélés is volt már az OMSZ vezetőivel. Ennek eredményeként, a főorvos tudomása szerint, kivették az új szakmai eljárásrendből az RSI-vel kapcsolatban a minden esetben kötelező és kizárólagos szavakat, azaz a mentőorvos, ha úgy ítéli meg, dönthet más légút-biztosítási technika mellett - írja a lap.

Az OMSZ MTI-hez kedden eljuttatott közleményében leszögezi, hogy a valóság a leírtakkal szemben az, hogy a magyar mentők a jelenleg létező legeredményesebb légút-biztosítási eljárást alkalmazzák. A magyar mentőhelikopterek és eset-rohamkocsik szakemberei az eljárással az elmúlt években több ezer életveszélyes állapotú beteg életét mentették meg. Mint írják, a légút-biztosítás a közvetlen életveszély okát - például belső vérzés, agysérülés, szívizom elhalás - önmagában rendszerint nem szüntetheti meg, vagyis sajnos ezzel sem lehet minden beteget megmenteni.

Ilyen esetekben a beteg nem az életmentési kísérlet miatt, hanem az életmentési kísérlet ellenére veszíti életét - fogalmaznak közleményükben, hozzátéve, az OMSZ az eljárás során alkalmazott gyógyszerek engedélyével rendelkezik, a hivatkozott, konkrét esetekben a felkért szakértők sem az alapbetegségeket, sem a halál okát nem ismerhették, így jelentésük összefüggést az eljárás és a halálozás között nem mutathatott és nem is mutatott ki.

"A betegek mentőellátásba vetett bizalma egyes esetekben a túlélés, gyógyulás alapfeltétele lehet. A Népszabadság újabb hamis cikke ezt a bizalmat ingathatja meg, ezért az Országos Mentőszolgálat a lap ellen jogi lépéseket tesz" - szögezi le az OMSZ.

Címkék: népszabadság, lélegeztetés, omsz, halál, egészségügyi anyagok