Sok helyen már megtörténtek a cserék, főként a közintézményekben, de egyes munkahelyeken még mindig a régi jelzések szerepelnek.

dohányzás tábla

Holnaptól már ezeknek a dohányzást tiltó tábláknak kell megjelenniük közintézményekben, vendéglátó helyeken, egészségügyi intézményekben és munkahelyeken. A „tilos a dohányzás” felhívásnak a magyar nyelvű szöveges tartalom mellett angolul, németül, franciául és oroszul is szerepelnie kell. Továbbá tartalmaznia kell egy telefonszámot és egy honlap címet is, ahol segíteni tudnak a leszokásban. Aki nem rakja ki ma éjfélig a táblát és ellenőrzik, bírságra számíthat.

- Ha valaki nem ezt a megfelelő feliratot használja, akkor társas vállalkozásként észleljük a hiányosságot, akkor akár 2,5 millió forint bírsággal is sújtható - mondta a Kaposvári Járási Népegészségügyi Intézet, SMKH vezetője, Dr. Bálint György.

Ezt az összeget azonban csak akkor kell megfizetnie a vállalkozásnak, ha nincs felelőse a szabályszegésnek. Különben őt büntethetik akár 250 ezer forintra is.

Az egyik kaposvári vendéglátóhelyen ma tették fel az új táblákat.

- A hírekben hallottam erről az egészről, tegnap el is mentem megvásároltam a nyomtatvány boltban, úgy tudom, hogy éjféltől lesz aktuális ez a történet, ezért most kiraktam, nehogy feledésbe merüljön - mondta az üzletvezető, Ellenberger Csilla.

A kaposvári iskolák bejáratánál is megtalálhatók már a tiltótáblák, tegnap tették ki őket.

- Dohányzásra kijelölt hely nincs az általános iskolákban. Fontosnak tartjuk, hogy a nevelés a példamutatással együtt jár, ezért az iskoláinkban nincs dohányzás - mondta a Kaposvári Általános Iskolák főigazgatója, Szabóné Kudomrák Zsuzsanna.

Több munkahelyen, üzletben azonban ma még a régi jelzésekkel találkoztunk. A tiltó táblák sablonjai az antsz.hu vagy a leteszemacigit.hu oldalról letölthetőek.

Címkék: cigi, tábla, bírság, dohány, büntetés, pénz, egészségügyi anyagok