Kiss Tamás, a párt városi elnöke szerint november 2-án a fertőző osztályon nem volt melegvíz, fűtés és kötszer, egy epeműtétre pedig 2017-re adnak legkorábban időpontot. A Jobbik jogi képviselője útján nyújt segítséget egy családnak, akiknek a hozzátartozója vesegyulladásban halt meg a kórházban, és szeretnék kivizsgáltatni, történt-e műhiba. A Kaposi Mór kórház minderre úgy reagált a Kapospontnak: ha a párt konkrétumokat tud mutatni, kivizsgálják az eseteket.

A közleményük szerint a 2013. november 21-én tartott, "sokadik politikai indíttatású, a tényeket elferdítő sajtótájékoztatóra reagálva" a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Igazgatótanácsa tájékoztatást adja:

"Tekintettel arra, hogy hónapok óta szinte nincsen olyan hét, amikor az intézményben zajló betegellátás ne kerülne valamely politikai erő zászlajára, a kórház ellátási kötelezettségéhez tartozó közel 400 ezer lakos ellátása érdekében szerencsésnek tartanánk, ha munkatársaink zavartalanul végezhetnék felelősségteljes, nehéz feladatukat. Ismételten, határozottan elzárkózunk bárminemű aktuálpolitikai megnyilvánulástól, most és a jövőben is.

Amennyiben konkrét adatokkal, hivatalos észrevétel, panasz érkezik az intézménybe, annak kivizsgálását haladéktalanul, az érvényes jogszabályoknak megfelelően, megtesszük."

Címkék: műhiba, várólista, párt, Jobbik, kórház, egészségügyi anyagok