Hasmenésre és hányásra panaszkodnak a betegek Balatonlellén és környékén.

A legtöbb megbetegedés - az esetek egynegyede - vélhetően egy kétcsillagos balatonlellei hotelhez köthető. Éppen ezért a környéken már mindenki ételmérgezésről beszél. Bár a szálloda vezetősége állítja: nem a náluk felszolgált ételek miatt lettek betegek az emberek, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) mégis bezáratta a létesítmény éttermét.

A NÉBIH ellenőrei a Somogy Megyei Kormányhivatal népegészségügyi szervének munkatársaival közösen - egy bejelentést követően - kezdtek el vizsgálódni a helyszínen.

A KaposPont a megyei tisztifőorvostól megtudta, hogy a konyhában alapvető élelmiszerhigiéniai és közegészségügyi hiányosságokat találtak revizorok, ezért záratták azt be. Dr. Fadgyas Erzsébet azt is elmondta: az eddigi kórtörténetek alapján valamilyen vírusfertőzésre gyanakodnak a szakemberek, de a laboratóriumi vizsgálatok végleges eredményeire még néhány napot várni kell.

A hányással és hasmenéssel járó megbetegedés miatt negyven ember lett rosszul. Többen a térségi háziorvosoknál, illetve ügyeleteken jelentkeztek, négy ember azonban olyan súlyos állapotba került, hogy kórházba kellett szállítani. Hármójukat a kaposvári, egy beteget pedig a pécsi intézményben ápolnak.

Az általunk megkérdezett orvosszakértők véleménye szerint is valamilyen vírus okozhatta a panaszokat. Olyan, amelyik hasonlóságot mutat a rota-, illetve a kalici egyes vírustörzseihez.

Nézze meg helyszíni riportunkat is:

 

Címkék: hasmenés, hányás, rosszullét, fertőzés, mérgezés, étel, Balaton, egészségügyi anyagok