patika belső üvegcsék


A gyógyszertárak fenntartása és működtetése évrő évre egyre nehezebb - kezdi összefoglalóját a Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ). Az elmúlt évek során hozott, gyakran ad hoc jellegű, nem megfelelőn előkészített, valamint kellő felkészülési idő nem biztosító intézkedések bizonytalanságot hoztak, és feszültséget keltettek a patikaszektor szereplői között. A HGYSZ, amely a hazai patikapiac hetedét működteti, azt tapasztalja, hogy a magyarországi patikaágazat súlyos gondokkal küzd és mivel a jelenlegi környezetben a gyógyszertárak működtetése nem fenntartható, ezért számuk folyamatosan csökken. Az rdekvédők úgy vélik, hogy az új gyógyszertár-tulajdonlási szabályok legnagyobb vesztesei a vidéki kispatikák lehetnek.

A szervezet elemzésében a következőképpen érvel: az Országgyűlés által a közelmúltban megszavazott törvénymódosítás értelmében a gyógyszerészeknek 2017. január 1-jéig többségi tulajdonnal kell rendelkezniük a magyarországi gyógyszertárakban. Az új szabályozás értelmében, azokon a 2000 főnél népesebb településeken, ahol csak egy patika van, az állam a gyógyszerészeket megelőzve is többségi tulajdonossá válhat, így biztosítva a gyógyszerellátást. A törvénymódosítás azonban nem foglalkozik a 2000 fő vagy annál kisebb lélekszámú településekkel. Így amennyiben ezeken a településeken nem valósul meg 2017. január 1-jéig a gyógyszerészi többségi tulajdon, vagy a jövőben a tulajdonos gyógyszerész nyugdíjba megy, és nem talál vevőt a patikájára, ezeknek a kispatikáknak be kell, hogy zárjanak, ami jelentősen megnehezítheti a kistelepüléseken élők gyógyszerhez jutását.

gyógyszertár patika


A magyar gyógyszertár piac alakulása (KSH és ÁNTSZ adatok alapján):

Magyarországon összesen 1482 településen műödik közforgalmú vagy fiókpatika, ami azt jelenti, hogy országosan a települések 46,6%-ában, vagyis közel minden másodikban található gyógyszertár.

A közforgalmú gyógyszertárak száma 2011 decembere óta stagnál: az elmúlt másfél évben 57-tel, vagyis 2,4%-kal csökkent a közforgalmú gyógyszertárak száma, összesen 91 patika zárt be, miközben 34 új patika létesült. (2011 decemberében 2390 közforgalmú gyógyszertár műödött 2013. júniusban 2333).

Magyarország népességének 16,8%-a (1 671 935 fő) él 2000 fő alatt kistelepülésen. A közforgalmú gyógyszertárakat és a fiókpatikákat is figyelembe véve ezen települések összesen 69,2%-ában 1663 db 2000 fő alatti településen nem műödik semmilyen gyógyszertár, csupán 30,8%-ában található patika, összesen 741 településen.

Mintegy 760 000 ember lakik olyan 2000 fő vagy annál kisebb lakosú településen, ahol egyáltalán nem műödik gyógyszertár.

A 2000 fő alatti települések gyógyszertár ellátottságát tekintve a legrosszabb helyzet Vas megyében van, ahol ezen települések mindössze 11%-ában műödik patika.

Somogy megyében jelenleg a települések 70%-án nincs patika. Az elmúlt egy évben a patikaszám nem változott.

A 2000 fő alatti települések gyógyszertár-ellátottsága Somogy megyében az országos átlag alatt van: a kistelepülések közel 80 %-a nem rendelkezik patikával. Azokon a kistelepüléseken ahol van gyógyszertár, ott a települések több mint felén csak rövidebb nyitvatartású fiókgyógyszertár műödik.

Dr. Zlinszky János, a HGYSZ alelnöke a következőket fogalmazta meg:
„A hazai gyógyszertárak működtetése és fenntartása évrő évre egyre nehezebb. Az elmúlt években nemcsak a vaklicitek okoztak jelentő árrés tömeg kiesést - ami havi szinten 400-450 ezer forintot jelent patikánként a vaklicitek előti időzakhoz képest -, de a gyógyszertárak forgalmát komoly mértékben rontotta az is, hogy az elmúlt évtizedben folyamatosan szűkült a patikában forgalmazható termékek köre. A tulajdonlásra vonatkozó szabályoknak köszönhetőn a vidéki kispatikák sorsa is bizonytalanná vált. Az elmúlt hónapok során számos javaslatot dolgoztunk ki és osztottunk meg a döntéshozókkal, hogy a hazai patikák helyzetét javítsuk.”


Címkék: tulajdon, kevés, rossz, gyógyszertár, patika, Somogy, egészségügyi anyagok