Somogyban tavaly 2300 élve szülésre 1300 terhesség megszakítás jutott. Szakértők szerint léteznek olyan társadalmi rétegek, ahol az abortuszra utólagos fogamzásgátlásként gondolnak.

Ekkora egy 10 hetes magzat. Már szinte mindene kialakult. A legtöbb abortuszt általában ilyenkor végzik. Magyarországon évente 44 ezer gyermek nem születik meg.

Téglásy Imre azért harcol, hogy minél kevesebben mondjanak le gyermekükről. Tegnap két rendhagyó órán is tabuk nélkül beszélt a katolikus gimnázium diákjainak arról, hogy mit jelent az, ha valaki elveteti gyermekét. Egy felmérés szerint eddig 9 millió magyar nem született meg az abortusz miatt.   

- Néhány évtizeden belül a magyarság véglegesen megrokkan. Az utolsó előtti pillanatban vagyunk, hogy felfigyeljünk erre a problémára, erre az értékre, hogy ezt az értéket a helyén kezeljük, úgy a tizenévesek, hogy időben és ne idétlenül kezdjenek nemi életet élni, mert az idétlen nemi életnek magzati áldozati vannak - mondta az Alfa Szövetség alapító elnöke, dr. Téglásy Imre.

Este a Püspöki Székházban is tartott előadást Méhében él a nemzet címmel.
Tavaly a megyében 2300 születésre 1300 abortusz jutott. Ez megdöbbentő adat, de korábban még több volt. A kaposvári kórházban ugyanis évek óta csökken a terhességmegszakítások száma. A főorvos szerint az igazán elszomorító az, hogy az abortuszra jelentkezők 20%-a 19 év alatti.

- Tulajdonképpen a jelentkezők egyharmadánál ez az első terhesség, amely már így végződik és ez kivetíti a problémákat az esetleges későbbi időre, amikor viszont már szeretne szülni - mondta a Kaposi Mór Oktató Kórház osztályvezető főorvosa, Prof. dr. Szilágyi András.

Szerinte sokan utólagos fogamzásgátlóként tekintenek az abortuszra. A szociálisan alacsony státuszban lévőknél a terhességmegszakítás a fogamzásgátlás módszere.

A Kaposi Mór Oktató Kórház egyébként néhány éve csatlakozott az abortuszmentes napok rendezvényhez, így az év legalább 3 napján nem végeznek ilyen műtétet.

Címkék: abortusz, fogamzásgátlás, Kaposi Mór Oktató Kórház, előadás, Somogy, egészségügyi anyagok