A rendkívüli időjárás miatt arra kértük a kaposvári kollégiumok vezetőit, hogy időben indítsák útnak vidéki tanulókat. Amennyiben nem garantált, hogy haza tudnak utazni, úgy a kollégiumban maradhatnak hétvégére is.

Egyre biztosabb, hogy a hideg idő mellett havazás is várható. Bár a dél-keleti országrészhez képest Somogyban kevesebb havat jósolnak a meteorológusok, a KVG Zrt. 10 gépe is készenlétben áll. Havazás vagy lefagyás esetén első ütemben a fő- és a tömegközlekedési útvonalakat tisztítják, ezzel párhuzamosan az autóbuszvárókat, a lépcsőket és a járdákat takarítják meg a hótól, s ezután következnek a mellékútvonalak.
A Városgondnokságnál hóügyeletet tartanak a hétvégén, a 82/ 526 – 043-as telefonszámon jelezhetik a kaposváriak, ha valahol nagyobb fennakadást észlelnek.

A távfűtött lakásokban élők hibabajelentéseit továbbra is soron kívül fogadja a szolgáltató a 82/413 – 775-ös telefonszámon.

A fedél nélkül élőket a szociális munkások naponta kétszer látogatják. Meleg teát és élelmet visznek neki, valamint rábeszélik őket, hogy a hideg miatt inkább a nappali melegedőt vagy az éjjeli menedékhelyet válasszák az utca helyett.
Arra kérjük a kaposváriakat, hogy ha utcán fekvő hajléktalant látnak, szóljanak a rendőrségnek, hogy együtt előzzük meg a nagyobb bajt.

A Desedán pénteken reggel 12 centiméter vastag a jég, így körültekintően és egymásra odafigyelve már lehet korcsolyázni a toponári és az aszalói öbölben.

 

Kaposvár megteszi a szükséges óvintézkedéseket a hideg miatt

 

Folyamatosan tartják a kapcsolatot a Városházával a Katasztrófavédelem és a Tűzoltóság, a Rendőrség, a MÁV, a Kaposvári Tömegközlekedési Zrt, a Kaposvári Városgazdálkodási Zrt, a Városgondnokság, a Közterület-felügyelet és a hajléktalanellátással foglalkozó szakemberek.

 

A rendkívüli időjárás miatt arra kértük a kaposvári kollégiumok vezetőit, hogy időben indítsák útnak vidéki tanulókat. Amennyiben nem garantált, hogy haza tudnak utazni, úgy a kollégiumban maradhatnak hétvégére is.

 

Egyre biztosabb, hogy a hideg idő mellett havazás is várható. Bár a dél-keleti országrészhez képest Somogyban kevesebb havat jósolnak a meteorológusok, a KVG Zrt. 10 gépe is készenlétben áll. Havazás vagy lefagyás esetén első ütemben a fő- és a tömegközlekedési útvonalakat tisztítják, ezzel párhuzamosan az autóbuszvárókat, a lépcsőket és a járdákat takarítják meg a hótól, s ezután következnek a mellékútvonalak.

A Városgondnokságnál hóügyeletet tartanak a hétvégén, a 82/ 526 – 043-as telefonszámon jelezhetik a kaposváriak, ha valahol nagyobb fennakadást észlelnek.

 

A távfűtött lakásokban élők hibabajelentéseit továbbra is soron kívül fogadja a szolgáltató a 82/413 – 775-ös telefonszámon.

 

A fedél nélkül élőket a szociális munkások naponta kétszer látogatják. Meleg teát és élelmet visznek neki, valamint rábeszélik őket, hogy a hideg miatt inkább a nappali melegedőt vagy az éjjeli menedékhelyet válasszák az utca helyett.

Arra kérjük a kaposváriakat, hogy ha utcán fekvő hajléktalant látnak, szóljanak a rendőrségnek, hogy együtt előzzük meg a nagyobb bajt.

 

A Desedán pénteken reggel 12 centiméter vastag a jég, így körültekintően és egymásra odafigyelve már lehet korcsolyázni a toponári és az aszalói öbölben.

Címkék: utca, hajléktalan, hideg, helyi, fagy, kaposvár, egészségügyi anyagok