A megkérdezettek köre kor és nem tekintetében reprezentatív a felnőtt magyar lakosságra.

„Sajnos széles körben elterjedt téveszme, hogy az influenza vitaminokkal, nyomelemekkel, sok zöldség és gyümölcsfogyasztással megelőzhető. Holott az influenzát kizárólag védőoltással lehet hatékonyan megelőzni, a vitaminokkal és nyomelemekkel megerősített erős immunrendszer csupán a betegség könnyebb átvészeléséhez nyújt segítséget.” – állítja Dr. Szlávik János, a Szent László kórház infektológusa. Mindezek ellenére a magyarok 68%-a úgy gondolja, hogy nem fogja beoltatni magát. Csupán a válaszadók 19%-a tervezi a védőoltás felvételét, 1% már meg is tette ezt, a válaszadók 12%-a pedig még nem döntött. Ebből is kitűnik, hogy a magyarok eléggé könnyelműen állnak hozzá a témához, holott nagyon is tisztában vannak az influenza veszélyeivel: csupán a megkérdezettek 6%-a vélte úgy, hogy az influenza csak egy komolyabb meghűlés, és szinte mindenki egyetértett azzal, hogy az influenza miatt még kórházba is lehet kerülni. A válaszadók 58%-a szerint az influenzát bárhol bárki elkaphatja, a válaszadók 53%-a úgy véli a betegségnek akár komoly szövődményei is lehetnek. A válaszadók háromnegyede ugyan nem tart az influenza elleni védőoltás mellékhatásaitól, de 52%-uk szerint mégsem az oltás a legjobb védekezési módszer.

Érdekes, hogy a betegséggel és a védekezéssel kapcsolatos látásmód nagyban függ az életkortól és a nemtől. A KutatóCentrum adataiból kitűnik, hogy a fertőzés komolyságát a fiatalabb korcsoportba tartozók érzékelik legkevésbé, az ő körükben az átlagosnál jóval magasabb azok aránya (13%), akik csak egy komolyabb meghűlésnek tartják az influenzát, illetve ők tartanak legkevésbé a súlyos szövődményektől (45%). Ebből adódóan a 18-29 évesek háromnegyede biztos, hogy nem fogja beoltatni magát.

Meglepő eredmény, hogy a férfiak általában nyitottabbak az influenza elleni védőoltásra, egyötödük szerint ugyanis a fertőzés legjobb megelőzési módja a vakcináció, ugyanakkor a nőknek csupán 12%-a gondolja ugyanezt. A gyengébb nem képviselői egyébként jobban félnek a védőoltások mellékhatásaitól, mint a férfiak (31% vs.17%), ez lehet az oka, hogy kevésbé veszik fontolóra a védőoltással való védekezést. „Sajnos az emberek többsége tart a védőoltások mellékhatásaitól, holott ilyen esetek csak elvétve fordulnak elő. Rendívül kevés olyan esetről lehet tudni, amikor valamilyen súlyos mellékhatás történt vakcináció kapcsán, ellenben az inlfuenza okozta szövődményekbe évente több tucat ember meghal Magyarországon is.

Az influenza elleni védőoltásra az idősebb korosztály a legnyitottabb, az 55 év felettiek körében 26% úgy véli, hogy a vakcina a leghatékonyabb influenza elleni védekezési módszer és ők kevésbé tartanak a mellékhatásoktól is. Az 55 évnél idősebbek közül egyébként 40% tervezi az oltást, 15% még nem döntött és csupán 45% utasítja el a vakcinát.


Elsősorban azok tervezik az influenza elleni védőoltás felvételét, akik azzal az állítással értettek egyet, hogy a betegség elleni legjobb védekezési módszer a védőoltás (67%). Szintén sokan szeretnék beadatni maguknak a vakcinát azon válaszadók közül is, akik szerint az influenza komoly szövődményekkel is járhat. Az oltást nem tervezők között pedig igen magas azok aránya, akik szerint a betegség más módszerekkel is megelőzhető, nemcsak védőoltással. Ezzel kapcsolatban Dr. Szlávik János infektológus elmondta: „Az influenza bárhol és bárkit elérhet, az elmúlt évek tapasztalatai pedig azt is megmutatták, hogy komoly szövődményeket is okozhatnak a vírusok. Az idősek, a gyermekek, a krónikus betegek és a kismamák különösen veszélyeztetettek, nekik mindenképpen érdemes kérniük a védőoltást. Ha egy családban van fél év alatti kisbaba – aki még nem kaphat védőoltást – akkor a családtagoknak érdemes a pici védelmében szintén beoltatniuk magukat. Léteznek olyan szakmák, ahol rengeteg emberrel kell érintkezni a munka folyamán – ilyenek például a tömegközlekedésben és a kereskedelemben dolgozók, a pedagógusok, illetve az óvónők – ahol szintén ajánlott a vakcináció.”

(Forrás: VIPR Kommunikációs Ügynökség)

Címkék: injekció, magyarok, influenza, nem, oltás, egészségügyi anyagok