Egyelőre az orvosok azt írnak a papírra, amit akarnak. Jövőre azonban már jogszabály rögzíti azt, hogy a legolcsóbb gyógyszert írja fel betegének. "Azt gondolom az íróasztal mögül nem lehet eldönteni, kinek mi válik be" - mondta Dr. Misky Edit, háziorvos. Szerinte azonban nem mindig az olcsóbb a jobb. A tervezett szabályozás másik eleme, hogy büntetést fizethetnek azok a betegek, akik orvosaik többszöri utasítására sem szoknak le a dohányzásról, vagy éppen nem fogynak le.

Az ő gyógyszerszámlájuk így akár duplájára is nőhet. Misky Edit szerint a betegek többsége nem fogadja meg az orvosok tanácsát, ezért jó ötletnek tartja a tervezet erre vonatkozó részét. "Koszorúér tágításon, szívműtéten átesett betegeknek nem lenne szabad dohányozniuk, aki mégis dohányzik, az fizessen többet. A táplálkozásra a mozgás fokozására vonatkozó ellenőrzést nehezebben kivitelezhetőnek tartom, főleg azért, mert az emberek zöme genetikailag lassabb anyagcserével rendelkezik" - mondta Dr. Misky Edit, háziorvos. Az orvosi kamara véleményét ezzel kapcsolatban még augusztusban kérte ki a kormány. Azt mondják, azóta sokat változott a tervezet, és ezt az újat, már nem tudják támogatni. "Újabb felelősséget tesz az egészségügyi ellátók nyakába, most nem határozták még meg pontosan, hogy egy asszisztensnek, egy egészségügyi szakszemélyzetnek kell-e ellenőrizni a beteget, vagy a gyógyszertárakban lesz-e egy mérőrendszer, hogy kaphat-e, vagy nem kaphat e a beteg támogatást" - mondta Andrásofszky Zsolt a Somogy Megyei Orvosi Kamara elnöke.
A tervezett jogszabály mindezen túl nagymértékben szűkíti a támogatott gyógyszerek számát.

Kerestük az Országos Gyógyszerészeti Intézetet is, hogy megtudjuk, pontosan mely gyógyszereket támogat továbbra is az Egészségügyi Pénztár, de kérdésünkre senki nem tudott válaszolni.



Címkék: orvos, egészségügy, büntetés, gyógyszer, kormány, egészségügyi anyagok