A pécsi 1. számú mentőállomáson tartott hétfői ünnepségen Turai Réka csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos az MTI-nek elmondta: a mentőorvosi kocsi olyan eszközökkel van felszerelve, amelyek az életmentést és az állapot stabilizálását szolgálják.

Az autó felszerelése szükség esetén felnőttek ellátására is alkalmas.  

A pécsi az ötödik ilyen autó az országban, eddig Budapesten és Győrben, a nyári időszakban pedig a Balaton déli partján volt szolgálatban hasonló jármű. Az autó átadásán Beneda Attila, az egészségügyi államtitkár kabinetfőnöke arról beszélt, hogy az ágazat vezetése a fő célként a sürgősségi ellátás megerősítését fogalmazta meg. Fontosnak nevezett minden civil kezdeményezést, egyben kiemelte a Magyar Gyermekmentő Alapítvány munkáját. Gesztes Éva főorvos, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány elnöke elmondta, hogy az autó a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikán fog állomásozni. Mártai István, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója közölte, hogy a Pécsen átadott autón klinikai tapasztalattal bíró orvosok teljesítenek szolgálatot. A mentő üzemeltetését és a személyzet bérköltségét az OMSZ finanszírozza.

Címkék: szolgálat, adomány, Pécs, mentő, egészségügyi anyagok