Az elmúlt napokban, csaknem 1000 pollent számoltak köbméterenként. Ezzel az országban nálunk az egyik legmagasabb a koncentráció.

A parlagfű akció kudarcba fulladt. Vészhelyzet van. A parlagfű a maga ökológiai, természeti viszonyai mellett túlélte az akciót. Sajnálják, hogy nem tudtak segíteni az allergiásokon, asztmásokon - mondta a növényvédelmi szakember Tóth István.

Az állami és az önkormányzati utak mellett és szinte minden második ház kertjében ott van az allergén gyom. Tóth István mérései azt mutatják, hogy az elmúlt 7 évben két, háromszorosára nőtt a pollenkoncentráció a levegőben. Ez 30-szorosa a 30-as határértéknek. Vagyis egy légköbméterben mindössze 30 pollen lehetne a mostani 900 helyett. Pedig a nagy parlagfüves területeket felszámolták. Megyényi területen bírságoltak, csaknem 2 milliárd forint értékben. Ehhez jöttek még a több milliárd forintos kampányok is.

allergia_1


Az allergiások száma azonban nem csökkent, sőt. Minden ötödik ember érzékeny rá, a helyzet pedig csak romlani fog a mosdósi kórház főorvosa, Dr. Major Tamás szerint.

Ráadásul a városi életmód kedvez az allergiának. A táplálkozás, a túl higiénikus környezet, a fertőző betegségek hiánya is hozzájárul ahhoz, hogy többen hajlamosak allergiára. Kerestük a témában a Vidékfeljesztési Minisztériumot. Írásban válaszoltak. Szerintük erősebb társadalmi összefogásra lenne szükség, ezért nem csak bírságolnak, hanem kommunikációs kampányokat is indítanak. Ilyen volt szerintük például a parlagfű totó, amelyben a gyommal kapcsolatban 13+1 kérdést tettek fel, a nyerteseket pedig kisebb ajándékokkal jutalmazták.

Címkék: parlagfű, riasztás, allergia, egészségügy, somogy, egészségügyi anyagok