Az orvosi tapasztalatok szerint ugyanis a megvizsgált óvodások 1,3 százaléka, az iskoláskorú gyerekeknek pedig mintegy 1,7 százaléka szenvedett az apró vérszívók csípéseitől.


Míg Budapesten és Pest megyében a megvizsgált iskolások 0,9 százaléka volt tetves, addig a dél-dunántúli régióban (Tolna, Baranya és Somogy megyében) százból majdnem minden harmadik gyerek (2,7 százalék) volt fertőzött.

Fejtetű


A helyzet komolyságát jól jelzi, hogy kötelező irtással „üzen hadat” a kormány az élősködőknek - ami a gyakorlatban azzal jár, hogy júliustól az iskolaorvosok és az ÁNTSZ szakemberei kötelesek tetvetleníteni azokat, akik maguk nem gondoskodnak a hajukban, testükön, ruhájukon élősködők elpusztításáról és a fertőtlenítésről.

A tetűirtás „sokszereplős” játék. Először is ott vannak az oktatási és nevelési intézmények, akiknek legalább havonta egyszer ellenőrizniük kell a gyerekeket (vagy más, veszélyeztetett közösségekben, például munkás- vagy hajléktalanszállókon pedig a kistérségi népegészségügyi intézetek kötelesek vizsgálatot tartani). Ezeket a vizsgálatokat az óvodákban és iskolákban az iskolaorvosoknak és védőnőknek kell elvégezniük, akik ha az ellenőrzés során tetves gyermekeket találnak, akkor arról írásban, az országos tiszti főorvos által kiadott sablonlevélben kell erről tájékoztatni és figyelmeztetni a szülőket.

A tetűirtás másik fontos szereplője ÁNTSZ, valamint a kistérségi népegészségügyi intézetek, amelyek az ellenőrzéseken rendszeresen fennakadó gyerekek vagy felnőttek családjáról – egy idevágó miniszteri rendelet alapján – köteles nyilvántartást vezetni, valamint az irtást elvégezniük – ha annak valamilyen okból a szülők nem tesznek eleget.

A harmadik és talán legfontosabb részvevője a tetű elleni harcnak maga a család, az érintett gyermekek szülei, akiknek a legegyszerűbb – és talán a gyermekek számára is legkényelmesebb és barátságosabb megoldásként – maguk is el tudják végezni az emberi testen élősködő ízeltlábúak - így a fejtetvek, a lapostetvek és a ruhatetvek írását.

Mit kell ehhez tenniük? A világon a legegyszerűbb megoldás számukra, hogy ha az apró élősködök megjelenése esetén egyszerűen megvásárolják a szinte mindenhol kapható (valamint az interneten, például a www.pepitapatika.hu weboldalról is egyszerűen beszerezhető fejtetű elleni sampont, amelyet a Düsseldorfi Egyetem professzora, Dr. Mehlhorn, a nemzetközileg elismert német parazitológus és kollégái fejlesztették ki. (A kutatócsoport a fejtetvek ellen nagyszámú természetes növényi eredetű anyagot tesztelt annak érdekében, hogy kifejlessze azt a kombinációt, amely a leghatásosabb a fejtetvek elpusztítása ellen. A sampon egyik legfontosabb hatóanyaga a márka védett MelAza-kivonat, melyet a neem-fa magjából nyernek.)

És még egy dolgot érdemes fejben tartanunk: „a tetű demokrata, téves hiedelem, hogy a tetvesség csak piszkos, elhanyagolt családokban fordul elő” – bármelyik, tiszta körülmények között élő gyerek is bármikor megfertőződhet. Ez nem szégyen, hanem csak egy kis kellemetlenség, amelyet könnyű kezelni, orvosolni.

Tetűhatározó

A fejtetű 3-4 mm hosszú rovar, amely színét a haj színének megfelelően változtathatja. Vérszívó, mindig a hajban marad, naponta 6-12 alkalommal táplálkozik. Az éhezést rosszul tűri, ezért tárgyakon, ágyneműben nem sokáig él meg. A nőstény naponta 6-8 ovális alakú, apró, gyöngyházfényű petét (serkét) rak a hajszálak tövéhez, elsősorban a halánték-és tarkótájra. A tetű a serkéből 6-8 nap alatt kel ki. Szaporodásuk aránylag gyors, egy nősténytől akár 200 utód is származhat, tehát az eltetvesedés viszonylag gyorsan megtörténhet. Ennek ellenére egy-egy fejen - ha csak nem nagyon elhanyagolt - ritkán van 5-10 tetűnél több. Közvetlen érintkezéssel, esetleg közös sapka- vagy fésűhasználattal terjednek. Betegséget nem terjesztenek, csak viszketést okoznak, undorkeltőek. Irtásuk gyógyszertárban kapható samponokkal viszonylag egyszerű, a hajra erősen tapadó serkéket pedig sűrű fogazatú tetűfésűvel vagy körömmel lehúzva lehet eltávolítani a fejről.

Forrás: eletforma.hu

Címkék: minden harmadik, fejtetű, gyerek, Somogy, fertőzött, egészségügyi anyagok